Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XVII. folyam (Budapest, 1878)

25 lezték, mi különben is az ügy természetéből folyik; miután továbbá felperes ezen alperesileg tagadott ténykörülmény igazolására B. Mi­hály tanúnak esküvel erősitett vallomásával félbizonyitókot hozott fel, — ennélfogva ezen félbizonyiték kiegészítéséül felperesnek a pótesküt megítélni stb. stb. kellett. A legfőbb ítélőszék következőleg ítélt : A budapesti kir. ítélőtáblának fentebbi ítélete azon részében, mely szerint alperesek a kereseti 300 frt s perköltségnek megfizeté­sében feltételesen marasztaltattak, megváltoztatik, és e tekintetben az elsöbirósági itélet hagyatik jóvá. Egyebekben a másodbirósági ítélet érintetlenül marad ; mert a bánatpénz valamely szerződés létrehozásánál azon esetre köttetik ki, hahogy egyik vagy másik fél ettől el akarna állani; már pedig jelen esetben — figyelemmel B. Mihály tanúvallo­mására is — kétségtelen, hogy a keresetlevélben jelzett alkudozás­nál, illetőleg eladásnál, másodrendű alperes nem voltjelen; továbbá az alkudozás csak elsőrendű alperes által oly vagyon felett történt, a mely nem az övé, hanem másodrendű alperesnek tulajdona s a ki magát a bánatpénz fizetésére nem is kötelezte; de nem is bizo­nyittatik, hogy elsőrendű alperest a kérdéses eladás kötésére bizta volna meg. Az ügynek ily állásában tehát a bánatpénz fizetésére csak az lehetne kötelezhető, ki a szerződést jogilag teljesíthette, teljesíteni azonban nem akarja; mi a jelen esetben elsőrendű alperesre nem alkalmazható, mert másodrendű alperes a tulajdona felett megbízása nélkül történt eladást elfogadni nem akarta, s ekkép ezt elsőrendű alperes, ha akarná is, jogérvényesen nem teljesíthette; következőleg őt oly szerződéstőli elállásért, a melynek teljesítése tőle nem függött, bánatpénzzel sújtani nem lehet, még pedig annál kevésbbé, mert fel­peres keresetét határozottan azon körülményre alapitotta, mintha mindkét rendű alperes az alkudozásban résztvett és magát a kereseti bánatpénz fizetésére mindkettő kötelezte volna — holott ezen ügy­letben, mint már fentebb érintetett, másodrendű alperesnek része nem is volt.

Next

/
Thumbnails
Contents