Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XVI. folyam (Budapest, 1877)

4 peresnek a kereseti ingatlansághoz kimutatott evősebb jogát bíróilag elismerni kellett. A magyar kir. Curia mint legfőbb Ítélőszék a budapesti kir. tábla fentebbi Ítéletét helybenhagyta: mert mind az A. alatti árvaszéki végzésből, mind a D. alatti nyilatkozatból kitűnik, hogy Gy. Mihály az árverésnél csak K. Péter és Sára nevében, úgyis mint azok meghatalmazottja árverezett, és ennélfogva jelen per eldöntése attól függ, vájjon Gy. Mihály a C. alatti szerződés megkötésére felhatalmazottnak tekinthető-e, és e szer­ződés K. Péter és Sára ellenében ÍH. bir-e érvénynyel? E tekintetben Gy. Mihályt felhatalmazottnak kellett tekinteni, mert az árverést és a vételár lefizetését közvetlenül ő eszközölte, és K. Béla irányában a C. alatti eladás már azért is kötelezőnek tekintendő, mert a kihall­gatott tanuk vallomása szerint a vétel után a szőllő 3 részre osztatott '/3 részt K. Péter, % részt Gy. Péter és F. Ferencz 12 — 13 óv óta birnak, miből azt, hogy a felosztás ós az eladás az ő beleegyezé­sével történt annál is inkább kell következtetni, mert K.Sándor tanú bizonyítja, miszerint K. Péter a C. szerződés megkötésénél jelen volt, s hogy a felosztás az ő közbenjöttóvel eszközöltetett, Gy. Ferencz tanú pedig bizonyítja, miszerint K. és neje beismerték, hogy a szőllő ~/3 részét Gy. Mihály ö reájuk át nem ruházta, ós Sz. Mihály is bizonyítja, hogy K. Péter a fentebbi eladást ós felosztást néki szintén elbeszélte. A C. szerződés e szerint K. Pó'ter ellen is érvénynyel bir­ván, őt, illetőleg örököseit ezen 'A, részre nézve a bekebelezési enge­dély kiadására kötelezni és ennél fogva a másod bírósági Ítéletet ezen és az abban felhozott indokokból helyben hagyni kellett. 2. A telekkönyv aláírása, nemcsak a birtokrészletek helyes bevezetésének, hanem a helyszí­nelés folytán bevezetett birtokállapot helyességének az által, ki által a telekkönyvet alá­irta, elismeréséül tekintendő. (1875. október 19. 6964.) B. Mátyás felperesnek B. János alperes ellen a kudrk-zi 154. sz. tjkönyv kiigazítása iránt indított perében az elsőbirósá^ a kiiga­zítást felperes kérelméhez képeit elrendelte. Alperes felebbezése folytán a budapesti kir. tábla pedig 1875. ovi april 5-én 13218. sz. alatt következő ítéletet hozott. A telekkönyv A. lapjának aláírása csak a birtokrészletek helyes bevezetésének elismerésére vonatkozván, és az osztr. polg. törvkönyv

Next

/
Thumbnails
Contents