Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XV. folyam (Budapest, 1877)

19 szerüleg le is tárgyaltatott és befejeztetett, az ujitott felperes részéről későbben a prdtrts 320-ik §-a alapján tett kifogásai helyt nem foghatnak, az idézett szakasz itt alkalmazható nem lévén, minthogy pedig az alsóbiróság ujitó alperest a per érdeme tekintetében csak a prdtrts 320-ik §-a alapján tett kifogásokra tekintettel, alaki hiánv miatt utasitották el keresetével a nélkül, hogy a perben tett, az érdemre vonatkozó előadások és bizonyítékok bírálatába bocsátkoz­tak volna, ugyanazért a két alsóbiróság ítéletének feloldása mellett, az eljáró bíróság oda volt utasítandó, hogy azoknak figyelembe véte­lével, uj ítéletet hozzon. 7. Meg nem állapított ügyvédi dijak per utján követeltetvén, azok, habár alperes a követelés ellen csak általában tesz kifogást a nélkül, hogy az egyes tételek helyes voltát kifogá­solná, csak akkor ítélhetők meg, ha felperes a perben oly adatokat szolgáltat, melyekből munkálatainak valódisága és minősége s ennélfogva követelésének jogosultsága meg­bírálható. (1875. június 2-án 3986. sz. alatt.) U. János ügyvéd mint felperesnek K. Menyhért alperes ellen 42 frt 38 kr ügyvédi illetmény és járulékai iránti perében, az első­biróság felperest azon esetre, ha alperes a néki odaítélt főesküt lete­szi, keresetével elutasította, ellenesetben a 25 frt 75 kr előlegen felül még 18 frt 73 kr ügyvédi munkadíj megfizetésébea elmarasztalta. A budapesti kir. Ítélőtábla 1875. évi január hó 25. napján 42300. sz. alatt hozott Ítéletével az elsőbiróság ítéletét megváltoz­tatta s alperest a felperesileg követelt 18 frt 73 kr megfizetésében feltétlenül marasztalta el: mert alperes az A) alatti ügyvédi meghatalmazás valódisága ellen kifogást nem tévén, nem tagadta, hogy M. Gáspár elleni 300 frtos váltóperében felperest képviselettel megbízta; nem tagadta továbbá alperes, hogy a mondott perköltség fejében felperesnek 25 frt 65 krt előlegezett. Miután pedig alperes az F) G) H) I) alatt becsa­tolt költségjegyzékek ellen sem egészben sem egyes tételeire nézve ellenvetést nem tett, s nem bizonyította, de nem is állította, hogy fel­peresnek költségkövetelését kiegyenlítette, vagy hogy felperes a vett 25 frt 75 kr előleget meghaladó költségekről és dijakról lemondott volna, és azon körülmény, hogy alperes az emiitett előlegen felül felperesnek mit sem fizetett, azon oknál fogva minthogy alperes a neki eziránt oda kinált főesküre nézve nem nyilatkozott a p. t. rendt. b*

Next

/
Thumbnails
Contents