Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XV. folyam (Budapest, 1877)

5 lesz köteles a felperesnek végrehajtás terhe alatt megfizetni, ha érdeklett felperes arra: hogy a tőle hitelben elhordott árukért nekie az alperes tettleg a kereseti 200 frttal valósággal tartozik, a pótesküt leteszi. Köteles tehát felperes, jelen Ítélet vételétől számítandó 15 nap alatt érintett eskü letételére jelentkezni és azt a kitűzendő határidőben annyival is inkább letenni, mivel ahoz többé bocsáttatni nem fog, és részére az alperes csak 46 frt tőkeösszegben és ez után a már fennebb kitett határnaptól számítandó 6°/0 kamataiban lesz elmarasztottnak, a perköltség pedig kölcsönösen megszűntnek tekin­tendő. Az ugyanazon ítéletnek a felek képviselői munkadijának és kiadásainak megállapítására vonatkozó nem felebbezett réáze érin­tetlen hagyatván. Indokok: Alperes a hitelbe vásárlást kétségbe nem vonván, sőt kifogást a szóban forgó áruk értéke és összege tekintetében sem tévén: e szerint birói intézkedés szükségét csakis azon kérdés igényli, ha váljon amaz árukért az alperes felperesnek, mint a hogy azt az utóbbi követeli, még 200, avagy saját állításaként csak 46 forinttal tartozik-e ? Minthogy pedig ennek begyőzéséül felhívott felperesi tanuk közül az egyik, ugy mint K. Sándor, annál fogva, mivel mint kereskedői tanoncz, tettleg a felperes szolgálatában áll, minden kifo­gáson kivülinek nem tekintethetik, és igy vallomásaik a törvényszerű bizonyitók teljes mértékét meg nem ütik: ugyanazért annak kiegé­szítésére felperesnek a pót-esküt oda ítélni és alperesnek elmarasz­talását annak le vagy le nem tételéhez képest kimondani kellett. Az érintett eskü le nem tétele esetére a perköltségek azért voltak kölcsönösen megszüntetendők, mert az esetben mindegyik fél csak részben leend vesztes. 3. Vagyonbukott ellen a csőd kiütése előtt telekkönyvileg előjegyzett s utóbb a csődtömeg ellen bejelentett követelés, a csődbíróság által hozott valódisági ítélet által igazoltnak tekintendő. (1875. évi november 3-án 523. sz. a.) G. Gyula elleni csődügyben az elsőbiróság következőleg ítélt: Panaszló B. Gyula kérelmével elutasittatik. Indokok: Az 1840. XXII. t. cz. 4. és 6. §§-ai szerint csődüle­tet csak oly hitelező kérhet, kinek követelése teljesen be van iga­zolva.

Next

/
Thumbnails
Contents