Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XV. folyam (Budapest, 1877)
63 A mi Thurzó György nádornak ezen állítólag fiusitó adománylevelét illeti, ezt, ha ilyennek létezése való lenne is, érvényesnek, tehát bizonyítónak tekinteni azért nem lehet, mivel az adomány-levélben irt ezen „haeredibus et posteritatibus universis" kifejezés a leányoknak a kérdéses javakbóli kizárását nem támogatja, sőt épen a kizárólagos fiágbeli örökösödést teszi kétségessé, de ha ez adománylevelet mint ilyet a nevezett hiány nem is terhelné, még azért az egyszerű reáhivatkozásból s ezen hivatkozás melletti egyszerű állításból nem ismertetnék begyőzöttnek a fiágiság valósága, mert a flágiság begyözésére felmutatott osztályozási okmányok, melyek az adomány-levélre alapitvák, a fiágiságnak a íiágbeliek között történt gyakorlati behozatalát igazolják ugyan, de egyszersmind a fiágiság gyökösségének nem létezését is világosan tanúsítják, mivel ha a fiágiság a gyakorlatnál erősebb támaszon vagyis adomány-levélen alapszik vala, az hogy fenntartassék vagy elévitethessék, azt szerződésileg esetröl-esetre megállapítani nem kellett vala, már pedig ha a hármaskönyv e törvény elbírálására vonatkozó határozatai alkalmazhatók lennének is, azoknak alapján, miután a fennt kimutattak szerint a fiágiság gyökeres jogon mem alapszik, a fiáguakkal ugyanazon egy közvetlen szülőktől származott leányágúak ellen, az esetről esetre osztozkodó fiágak által a fiágiság vagyis a leányörökösök kizárása soha el nem évittethetett. De eltekintve az adomány-levélre s az ennek következtében létrejött egyességi okmányokra fektetett felperesi kereseti jogosultságtól, miután a perben foglalt egyenes beismerésekből nyilván kitűnik, hogy alperes kiskorú L. Emilia mini felperes édes testvére, a végrendelet hátrahagyása nélkül 1850. évben elhalt közös apa L. Boldizsár után háramlóit suta-csobánkai javak felerészének felperessel egyenjogú tulajdonosának, mint egyenes leszármazó örökös telekkönyvileg bekebeleztetett, s ezzel a birtokláshoz különben is meglevő törvényszerű jogczime, annál is inkább, mert a telekkönyvnek 1857. évben törtónt behozatala óta a javak felerészót telekkönyvileg tulajdonjoggal, a nélkül, hogy felperes a kitűzve volt felszólalási határidő alatt a telekkönyvi birtoklaponi bejegyzés ellen törvényszerű lépéseket tett volna, birván, többé meg nem dönthető s a telekkönyvi tekintetben háboritlan birtoklása ügydöntőnek volt ismerendő. Ha azonban mindezen érvek felperes elutasítására elégségeseknek nem ismertettek volna, még akkor is felperest elutasítani kellett azon ujabban ügydöntő alapnál fogva, mely 1852. évi nov. 29-én kelt ősiségi pátensen nyugszik, melynek 10. §-a szerint jelen per egyáltalán megindítható nem volt, sőt ha e pátens érvénybe lépte
