Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XIV. folyam (Budapest, 1876)

7 résére kötelezte, hogy a daróczi 314. számú telekjkönyvben 454. helyr. szám alatt bejegyzett ház és belsőség bírói árverés utján eladatván a befolyandó vételár 2/6 része felpereseknek kiadassák, továbbá kötelezte alpereseket a külsőség 2/6 részét természetben és pedig ha a végrehajtáskor más megállapodás létre nem jön, sors­húzás utján megállapítandó helyen kiadni. Indokok: az első biróság Ítéletének azon része, mely szerint felperesek örökösödési joga, s ebből kifolyólag azok tulajdonjoga a hagyatéki javak 2/6 részére nézve megállapított indokain kivül még azért is helybenhagyatik mert az örökösök együtt lóvén, az örökhagyó képviselői és jogainak s kötelezettségeinek örökösei, az elbirtoklás kedvezményét egymás irányában igénybe nem vehetik. Egyéb részeiben azonban meg volt változtatandó az első bíró­sági itólet: mert felperesek megítélt tulajdonjoguk és így mindenki ellen hatályos dologbeli joguk érvényesítését Gr. Juliannának az ő birtok­részükre nézve anélkül is hatályát vesztett haszonélvezeti joga nem akadályozhatja; mert továbbá a birtok kiadatásának, tekintve a vagyonközös­ség megszüntetésének módját keresetükben előadván, miután e tett ellen alperesek kifogást nem tettek, az a kereseti kérelemhez képest elrendelendő volt. A m. kir. Curia mint legfőbb ítélőszék pedig következő ítéletet hozott: tekintve, hogy mindkét fél beismerése szerént felperesek édes anyja Cs. Mária 1831. évben történt férjhez menetelekor szüleitől kiházasitást nyert, ezen kiházasitás misége és mennyisége azonban — a felek egyező beismerése szerint — jelenleg ki nem deríthető; tekintve továbbá, hogy az 1840. VIII. törv. czikk hatályba lépte előtt a volt jobbágyok leányainak kiházasitása a hármas törvény­könyv III. rész XXIX. czime s az előbb fennállott törvényes gya­korlat szerint, az ingókból járó osztályrész kiadása által történt, ennélfogva jelen esetben a jogvélelem a mellett harczol, hogy néhai Cs. Mária az ingókból járó osztályrészét kiházasiíásakor már meg­kapta ; felperesek mindkét alsóbb bírósági ítéletnek e részbeni meg­változtatása'mellett, a néhai Cs. János után maradt 204 frt 24 krnyi összegre becsült ingóságok értékéből kért osztályrész kiadása iránti keresetükkel elutasittatnak, többi minden pontjaiban a kir. tábla ítélete felhozott indokaiból helybenhagyatik.

Next

/
Thumbnails
Contents