Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XIV. folyam (Budapest, 1876)

28 tást szenvedő fél azokra nézve törvényes jogát nem mutatta ki, s nem igazolta, hogy K. József ellen igényét érvényesítette, avagy hogy a kártalanítására joga beállott volna. Ezen végzés ellen visz­végrehajtatónö semmiségi panaszt adott be. A m< kir. Curia mint semmitöszék, a semmiségi panaszt elvetette; mert a semmitőszéknek 1873. évi 3846. sz. a. kelt fent érintett határozatával ugy felperesnek a fenforgó végrehajtáshoz való joga, mint az árverést megelőzőleg foganatosított végrehajtási eljárás érintetlenül hagyatván, s egyedül csak az árverési cselekmény alaki hibák miatt semmisittetvén meg, ezen megsemmisítés folytán visz­végrehajtásnak, a ptrs. 380. §. értelmében helye nem lehet, hanem a végrehajtást szenvedő csak az árverés előtti állapotnak visszaállítá­sát s a mennyiben ez eszközölhető nem lenne, az árverési cselekmény következtében szenvedett károk megtérítését, azoknak okozói irányá­ban per utján követelni van jogosítva. Minthogy pedig az e. f. bíró­ság az árverés előtti állapotnak helybe állítása iránt neheztelt végzésében kitelhetöleg intézkedett, s abban panaszttevő lehető kár­térítési igényeinek külön uton való érvényesítését egyáltalában nem zárta el: a tévesen visz végrehajtásinak nevezett kérvény elintézése tekintetében szabálytalanságot nem követett el, következőleg végzé­sének megsemmisítésére sem szolgáltatott okot. 75. Az egyetemlegesen kötelezett adósok egymás elleni viszkereseteire a sommás per­útnak az egyetemleges kötelezettséget megállapító kötvényben foglalt kikötése kiliat-e ? (1875. július 2-kán 9301. sz. a. kelt határozat.) F. Lipót L. Mózes és társaival egyetemleges adósa levén Z. H.-nak, oly kötelezvény alapján, melyben a sommás perut kikötve volt, miután az egész adóssági összeg egyedül ellene hajtatott be, L. Zsigmond és társai mint L. Mózes örökösei ellen a reájuk eső 560 frt 25 kr és jár. iránt sommás pert indított a n.-tapolcsányi k. jbiróság előtt, alperes részéről kifogás tétetett a sommás perut s illetve a sommás biró illetékessége ellen, miután a kereset alapját képező kötvényben a sommás perut nem a jelen felperes irányában, hanem más harmadszemélylyel szemben van kikötve, hol a jelenlegi felperes is egyetemlegesen kötelezett adósként szerepel; azon kikö­tés tehát a jelen viszkeresetre ki nem hat.

Next

/
Thumbnails
Contents