Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XIV. folyam (Budapest, 1876)
22 évi május 7-én 18120. szám alatt hozott ítéletével, felperest keresetével elutasította, mert alperes azon állítását, miszerint alperes jelenleg beperesitett A) alatti szerződés érvénytelensége végett a pesti kir. törvényszéknél még ezen keresetet megelőzőleg keresetet indított, felperes beismerte; azt pedig, hogy a pesti kir. törvényszék előtt folyamatba tett ügy már befejeztetett volna, felperes nem állította, annál kevésbbé bizonyította ; minthogy pedig a ptrs. 12. §-a szerint oly jogügyek, melyekben a keresetet már bíróságnál folyamatban lévő tárgyalások előzik meg, mindaddig meg nem indíthatók, míg a tárgyalások be nem fejeztettek, ennélfogva felperest keresetével mint idő előttivel elutasítani, a perköltségeket azonban a per körülményeinél fogva kölcsönösen megszüntetni kellett. Ezen ítélet ellen felperes semmiségi panaszt adott be. A magy. kir. Curia mint semmitőszék, a panaszszal megtámadt ítéletet a ptrs. 297. §. 1. pontja alapján megsemmisítette, és a kir. járásbíróságot a felterjesztett iratok visszaküldése mellett további törvényszerű eljárásra utasította; mert eltekintve attól, hogy a határozat helytelenül hozatott ítélet alakjában, miután a ptrs. 246. §-a szerint ítélet által csak a per érdeme, minden más kórdós pedig végzéssel döntendő el, a fenforgó esetben pedig felperes keresetével nem érdemileg, hanem a ptrs. 12. §-ánál fogva azért utasíttatott el, mivel a felperesi keresetet megelőzőleg az ugyanannak alapját képező szerződés érvénytelenítése végett, más bíróság előtt tárgyalás tétetett folyamatba ; ezen tul a neheztelt határozat különösen azért megsemmisítendő volt, mert a kereseti szerződésnek megsemmisítése iránt, a kir. törvényszék előtt folyamatban lévő per nem oly ügy, melynek a kir. járásbíróság előtt folyamatba tett adóssági keresetet törvényszerűen megelőzni kellene, s e szerint azon más bíróság előtti pernek folyamatban léte a jelen kereset megindításának akadályául nem szolgálván, ez esetben a ptrs. 12-ik §-a helytelenül vétetett alkalmazásba. 70. Sommás eljárásnál a tárgyaláson leendő képviseletre megbízott ügyvéd lehet-e jogosítva ügyfele nevében egyességet kötni, habár erre a nieghatalmazványban kifejezetten jogosítva nincs? (1875. aug. hó 24-én 12764. sz. a. hozott határozat.) H. Alajos felperesnek, H. Gergely és társai alperesek ellen 131 frt és járulékai iránt folytatott végrehajtási ügyében a nyitrai kir. járásbíróság által m, é. dec. 12-én 8405. sz. a. kelt végzéssel