Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XIV. folyam (Budapest, 1876)
99 ki és hogy Sz. Jánosnak nem tartoztam a keresetbe vett összeggel, Isten engem ugy segéljen" leteszi, mely esetben köteles felperes B. Jakab 4 frt 10 krt első Ítéletben, ugy jelenben 4 frtot összesen 8 frt 10 krt o. é. folyósított perköltséget 8 nap alatt, végrehajtás terhe mellett megfizetni; mig ellenesetben köteles, lesz alperes B. Mihály felperes B. Jakabnak a 35 frt tökét és 5 frt 28 krban folyósított perköltséget 8 nap alatt végrehajtás mellett megfizetni. De miután a királyi járásbíróság által 1873. évi augusztus 14-én jelen 3753. szám alatt tartott tárgyaláson kitűnik az, hogy alperes időközben elhalt s az esküt elfogadottnak nyilvánította, ennélfogva a prdtrts 244-ik §-a értelmében letétinek nyilvánittatik. Indokok. Felperes keresete jogalapját egy elévült váltó képezvén, a tárgyalás rendén alperes azon kifogást tette, hogy a váltót soha alá nem irta, s miután ezen ténykörülményre eskü volt ajánlva, alperes azt elfogadta, megítélendő volt annál is inkább, mert más bizonyítékot egyik fél sem igyekezett felhozni, sőt a királyi táblának ezen irányban elrendelt kiegészítő tárgyalás alkalmával sem akartak más bizonyitéki nemet használni, ennélfogva a már első alkalommal 1195. szám alatti ítélet teljtartalmulag helyben volt hagyandó, a tárgyalás rendén kitűnvén az, hogy alperes B. Mihály időközben elhalt, ós felperes sem kifogásolta, ennélfogva a már megítélt eskü a prdtrts 244-ik §-a értelmében letétinek tekintendő volt. A perköltségek megítélése e prdtrts 251. ós 252. §§-ain alapszik. Felperesnek ezen ítélet elleni felebbezóse alapján a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla 1874. évi november 30-án 7717. szám alatt következő határozatot hozott: Az első folyamodásu bíróság idézett számú és keletű ítéletének azon része, mély szerint alperes azon esetre lett kötelezve a kereseti 35 frt tőke, valamint 5 frt 28 kr perköltségnek 8 nap végrehajtás alatti, felperes részére leendő megfizetésére, ha a neki itélt és elsőbiróságilag szövegezett főesküt nem teszi le, mig ezen főhit letétele esetén, felperes keresetével elutasittatott és ő lett elmarasztalva 8 frt 10 krra mérsékelt perköltséget 8 nap alatt végrehajtás terhe mellett alperesnek kiegyenlíteni, itéletesen helyben hagyatik, ellenben neheztelt ítéletnek azon része, mely szerint az elsőbirósági ítéletben alperes részére odaítélt főeskü, alperes időközben törtónt halála s illetőleg a felajánlott főeskünek alperes általi elfogadása