Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XIII. folyam (Budapest, 1876)
5 donán tett építkezések és befektetések egyáltalában, de jelen esetben azért sem tekinthetők közszerzeménynek, mert örökhagyó erre a 2. sz. alatti nyilatkozat szerint saját pénzéből 22893 frtot fordított; továbbá nem Ítélhető meg a közkeresményi jog a 10 db. takarékpénztári részvényre sem, mert ezek még a hazai jog hatályba lépte előtt szereztettek és örökhagyó által saját nevére írattak. Ellenben megítéltetett az örökhagyó által szerzett, a korona- és könyök-utczai házak és templom-utczai ház vételárára fizetett 4600 frt felére, mert ezek szerzése illetőleg kifizetése a házasság tartama és a hazai jog hatályossága alatt eszközöltetvén, miután alperesek azt, hogy örökhagyó ezt saját, már a házasuláskor megvolt pénzéből eszközölte, nem bizonyították, és a hazai jog szerint polgárnak nejét az ily szerzemény fele tulajdonjogilag megilleti, és minthogy ezen fele részről a férj nem is intézkedhetett, azon körülmény, hogy a házakat saját nevére íratta, az özvegy jogát nem csorbíthatja. 2. A házasság tartama alatt az 1840. VIII. törvczikk hatályba lépte előtt szerzett jobbágyi javak, habár azok kizárólag a férj nevére szereztettek is, közszerzeményt képeznek. (1874. szeptember 22-én 7220. sz. alatt.) A. Istvánné felperesnek, Sz. István alperes ellen örökösödés iránt indított perében az első bíróság felperes örökösödési jogát megállapítván, alperest a kalocsai 531. számú telekjegyzőkönyvben foglalt ingatlanok fele részének kiadására kötelezte; a pesti kir. ítélő tábla pedig 1874. évi aprilhó 29-én 14267. sz. alatt hozott ítéletével az első bíróság ítéletét megváltoztatta és felperest keresetével elutasította; mert alperes a 2. sz. alatti okirattal igazolta, hogy a kereseti házat és ahoz tartozó belsőséget kizárólag a maga nevére szerezte. Ennek ellenében pedig felperes édes anyjának közszerzeményi joga azon okból, mivel a közszerzemóny történtekor alperes házastársa volt, azon tekintetből nem vétethetik igazoltnak, mert a kereseti ház és belsőség a 2. sz. alatti okirat tanúsága szerint alperes által 1837. évben szereztetvén, a volt úrbéresek örökösödéséről később rendelkező 1840. VIII. törvczikk 8. §-ának azon rendelkezése, melyszerint a házastársaknak a házasság tartama alatti szerze-