Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XIII. folyam (Budapest, 1876)

1. L Iz osztrák polg. törvénykönyv hatálya alatt házasságra lépett nö is közszerzönek tekin­tendő azon vagyonra nézve, mely a hazai törvények visszaállítása után szereztetett. 2. Azon körülmény, hogy a házasság tartama alatt szerzett ingatlan vagyont az egyik házastárs saját nevére irattá, a másik házastárs közszerzeményi jogára s tekintve ennek érvényesítésére nézve kihatással nines. (1874. szeptember 24-én 6998. sz. alatt.) F. Péterné felperesnek, S. Athanászné és társai ellen F. Péter hagyatékából követelt közszerzemény kiadatása iránt indított perében az első bíróság felperest keresetével elutasította; a pesti kir. itélő tábla pedig 1874. évi márczius 26-án 57570. sz. alatt hozott ítéle­tével az első bíróság Ítéletét helybenhagyta ; mert felperes a magyar törvény, nevezetesen ahármastörvényk. III. r. 29. cz. és az 1840. VIII. t. czikk 8. §-a alapján közszerze­ményt követel elhalt férjének a keresetben elősorolt javaiból. A peres kérdés tehát: váljon felperes törvénynél fogva igé­nyelhet-e közszerzeményt ? nem az örökhagyó halálakor, hanem a házasságkötés idején érvényben volt törvények szerint bírálandó meg; mert ha a házastársak vagyoni viszonyaik szabályozása iránt külön egyezménynyel nem intézkedtek, azt kell feltenni, hogy a házastársak a vagyoni viszonyokra nézve a házasság kötésekor érvényben volt törvény intézkedésének vetették alá magukat, s az ilyképen történt megállapodás a későbbi törvény által változást nem szenvedhet. Ennélfogva, tekintve hogy a C. alatti anyakönyvi kivonat szerint felperes az örökhagyóval 1859. évi október 22-én, tehát az osztr. általános polgári törvénykönyv hatálya alatt lépett házas­ságra, ezen ügy megbirálásánál nem a később visszaállított magyar törvény, hanem az osztrák polg. törvénykönyv szolgál zsinór­mértékül. Az osztrák p. t. könyv hatálya alatt kötött házasság azonban a házastársak között vagyonközösséget, illetőleg közszerzeményi jogot a*

Next

/
Thumbnails
Contents