Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XII. folyam (Budapest, 1875)

21 birtoka T. Ferencznek adományoztatván, az jóllehet származását T. Ferenczné T. Zsuzsánna ágáról vette, nem az ő, hanem férjének tulajdonává vált, mert azon időben, midőn a földes uraság a jobbágyi javakról szabadon rendelkezett, e vagyont T. Ferencznek adomá­nyoztatván, annak az előbbi időkről honnan lett származása figye­lembe nem jöhet; kétségtelen ennélfogva az is, hogy T. Ferencznek 1841. évben történt halála után annak özvegye nem mint tulajdonos, hanem csakis özvegyi jogánál fogva maradt a birtokban, a tulajdon­jog pedig örökösödés utján annak gyermekeire szállott. Minthogy azonban e gyermekei közül örökjogát tényleg csakis T. Mihály érvényesítette, ki a vagyonban — a tanuk vallomása sze­rint— önállólag gazdálkodott s részint szorgalma, részint nejének hozo­mánya által azt terheitől tisztázta és rendezte, mig T. Zsuzsánna és Sára testvérei örökjogukat érvényesíteni elmulasztották, mely mu­lasztásuk folytán e jogukat jelenleg már azért sem érvényesíthetik, mert azt az ősiségi nyiltparanss 9. §-ában kiszabott határidő alatt nem eszközölték, sem a 11. §. értelmében az özvegyi jog ellenében igényüket be nem jelentvén, azok elenyészettnek tekintendők. A m. kir. Curia mint legfőbb ítélőszék azonban a pesti királyi tábla ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság Ítéletét hagyta helyben; mert tekintettel arra, hogy alperesek édes anyjuk, özv. T. Fe­renczné özvegyi jogánál fogva 1869. évig a kérdésben levő 2/4 úrbéri telek birtokában volt, a gyermekek és szülők közötti viszonynál fogva alperesek édes anyjuk ellen öröklési igényüket annak életében, e rész­beni keresetük különbeni elenyésztének terhe alatt érvényesíteni nem tartozván, az ősiségi rendelvény 11. §-a nem alkalmazandó. T. Mi­hály fivérük ellen pedig az ősiségi rendelvény 9. §-a alapján örök­lési keresettel fellépniök szükségük annál kevésbbé volt, mivel addig, mig a fenn emiitett özvegy élt, T. Mihály maga sem volt hivatva az örökség birtokbavételére. 96. Igényper tárgyát készpénz is képezheti. Ezen esetben elegendő felperesnek annyit bebizo­nyítani, hogy a végrehajtottnál talált pénz az ö tulajdonát képezi, a nélkül, hogy a pénzek egyes nemeit külön felsorolni, vagy azon jeleket, melyek által az igényelt pénz­nemek más hason pénznemektől megkiilönböztetendök, részletesen leirni szükséges lenne. (1874. martius 31-én 2337. sz. a.) K. Móricz felperes B. Vilmos mint foglaltató s elsőrendű, ugy K. Dávid mint foglalást szenvedett és másodrendű alperes ellen

Next

/
Thumbnails
Contents