Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XII. folyam (Budapest, 1875)

28 16 y.2 krral hátralékban, 1871.évben ezen kimutatásban bennfoglaltatik felperes férjének adója is; de ugyanabból látható az is, hogy felperest csak 10 frt 68 kr. terheli, mi kitűnik onnan is, hogy alperes daczára a 8933/1872. sz. végzésnek, ujabb bizonyitékot nem tudott fel­mutatni ; minthogy pedig más adósságát senki birtokára bekebelezni nem lehet, ennélfogva L. István tartozását sem lehetett volna neje, N. Juliánná birtokára bekebeleztetni, miután pedig ez az adóhiva­talnok hibás kimutatása folytán megtörtént, ennek kitörlését el kel­lett rendelni. A pesti kir. ítélőtábla az elsöbiróság Ítéletét megváltoztatta, és felperest keresetével elutasította; mert felperes keresetét azon alapra fektette, hogy a 2593. sz. alatti végzés folytán bekebelezett adó ellene hibásan vettetett ki, mi­után az őt nem terheli. Tekintve, hogy annak eldöntése, vájjon az adó helyesen vette­tett-e ki ellene vagy sem, birói határozat tárgyát nem képezheti s ezen törlési perben el nem dönthető, hanem annak megbirálása egyedül a pénzügyi hatóság köréhez tartozik; tekintve továbbá, hogy felperesnő azt, miszerint az ellene kivetett és ingatlan vagyo­nára zálogjogilag bekebelezett 190 frt 90'/., krnyi adót a bekebele­zés megtörténte után teljesen kifizette volna, mivel sem igazolta: az elsöbiróság ítéletét megváltoztatni, s felperest törlési keresetével elutasítani kellett. A m. kir. Curia mint legfőbb Ítélőszék azonban a pesti kir. tábla ítéletét, a mennyiben felperest kitörlési keresetével elutasította, megváltoztatta, és az eljáró elsöbiróság ítéletét — tekintve, hogy azon félnek, kinek ingatlan vagyonára más személyt terhelő adótarto­zás kebeleztetett be — az e szerint érvénytelen bekebelezés kitörlését birói uton kérni a telekkönyvi rendelet 148. §-ának általános szabá­lyához képest jogosítva van, az ott felhozott indokoknál fogva hely­benhagyta. 101. Sommás eljárásban a biró a teleket a fóeskiiveli bizonyítás módjára és következményeire kitanítani köteles leven, ennek elmulasztása esetén az Ítélet feloldása és e hiány pótlása után ujabb Ítélet hozatala rendelendő el. (1874. február 25-én 1267. sz. alatt.) G. Jakabnak P. János és társai elleni perében valamint az első­bíróság, ugy ennek Ítéletét helybenhagyólag a pesti kir. Ítélőtábla is

Next

/
Thumbnails
Contents