Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XII. folyam (Budapest, 1875)

23 50 frtos, 1 drb 10 frtos, 13 drb 1 frtos és 2 drb 10 kros ezüst­pénzt adott, leteszi; mert K. Dávidné vallomásában a 4 drb 50 frtost, 1 drb 10 frtost, 13 drb 1 frtost és 2 drb ezüstbatost, melyeket B. Mária elidegenitett s mely összegből 192 frt a boros-jenői kir. törvényszék bünfenyitő osztályánál lefoglaltatott, felperes tulajdonának nyilvá­nítja, mely vallomást a per egyéb körülményeinek figyelembe vétele mellett is bizonyítékul elfogadni s ennek kiegészítésére fel­peresnek a pótesküt megítélni, s ennek letétele esetén felperes igénykeresetét megállapítani kellett. 97. A felek ügyvédjeiknek közigazgatási ügyekben tett fáradozásaiért dijakat fizetni tartoz­nak, s ha azokat megfizetni vonakodván, ügyvédjük által bepereltetnek, a dijak a bíróság által megállapítandó! s az illető fél azok megfizetésére itéletileg kötelezendő. (1874. május 20-án 3995. sz. alatt.) T. István H. György Jablonicz község bírája s több társai ellen 407 frt 80 kr. ügyvédi munkadij megfizetése iránt keresetet indítván, az elsöbiróság alpereseket 148 frt 30 kr. munkadíj megfizetésére D. Pál által leteendő póteskü feltétele alatt elma­rasztalta. A pesti kir. ítélőtábla azonban 1874. évi martius hó 10-ón 6041. sz. alatt hozott ítéletével az elsöbiróság ítéletét megváltoz­tatta és felperest keresetével elutasította; mert a kereseti tényálladék szerint felperes alpereseket egy közigazgatási ügyben Nyitramegye szakolczai járás szolgabirája előtt képviselte, azok nevében a főszolgabíró határozata ellen a nyitramegyei hatósághoz kórvényt és a megyei hatóság határozata ellen a belügyminisztériumhoz felfolyamodást szerkesztett, mely munkája, illetve utazási és levelezési költségei fejében 457 frt 80 krt számított fel; azonban ezen felszámításnak a per során előadot­takkal való összehasonlításából s az alperesek által tett kifogások figyelembe vétele mellett, valamint felpereseknek azon beismerésével szemben, hogy a közigazgatási hatóságok előtt lefolyó ügyekben ügyvédi képviseletnek helye nincs, nyilván kiderül, hogy a szakol­czai főszolgabíró előtti képviselet egyrészről szükségtelen, másrész­ről czélhoz nem vezető puszta jelenlétnél egyébnek nem tekinthető, úgyszintén a Nyitrára tett utazás is fölösleges volt, mennyiben arra,

Next

/
Thumbnails
Contents