Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XI. folyam (Budapest, 1875)

5S detményi eljárás megindítását. Ezen kérelemnek azonban nevezett törvényszék 3559. sz. a. kelt végzéssel, helyt nem adott. Előbbi vég­zés ellen a távollevők részére kinevezett gondnok semmiségi panasz­szal élt: mert csak házastárs, törvényes örökös és a koronaügyész kér­heti a holttá nyilvánítást aptrs. 522 §-a szerint, mert folyamodók nem igazolták, hogy ők a helyettesitett örökösök; mert a halált „vélemé­nyező" bizonyítvány egyik kiállítója Dr. Sz. Gusztáv érdekelt örökös, s mert legalább még a „Wiener Zeitung"-ba is kellett volna a hirde­tést közölni. Az utóbbi elutasitó végzés ellen pedig a kérelmező hagyomá­nyosok éltek semmiségi panaszszal, mert a végrendeletből kitűnik, hogy a nékik hagyományozott 2000 frtból 1000 frt. akkor illeti őket, ha D. János gyermekek nélkül halt el, miután pedig D. János 30 év előtt nőtlen állapotban távozott el, s azóta meghalt s hogy gyermekei vannak ós hol, nem tudatik, — nem ,marad más mód, mint a hirdetményi eljárás. A m. kir. Curia, mint semmitőszék, mindkét semmiségi panaszt elvetette. A kinevezett gondnok semmiségi panasza elvetendő volt, mivel Sch. Károly és társai, mint egyszersmind helyettesitett hagyo­mányosok s ekként a helyettesitós esete beálltának kimutatása tekin­tetéből érdekelt felek a holttá nyilvánítási eljárás megindítását kérel­mezni jogosítva vannak; a kérvény melletti bizonyítvány bizonyító ereje ellen felhozott kifogások pedig a tárgyalás alkalmával érvónye­sitendők, valamint az sem szolgálhat semmiségi okul, hogy a hirdet­ménynek külföldi lapokban leendő közzététele el nem rendeltetett, mivel ennek pótlólag elrendelését kérni a gondnoknak jogában, sőt kötelességében is áll; ezen kérés azonban az eljáró elsőfolyamodású bírósághoz intézendő. Sz. Eugénia és társai semmiségi panasza pedig alaptalannak találtatott az okból, mivel a ptrs. 580 §. szerinti eljárásnak csak az örökösök kérelmére a köztük létrejött egyezség alapján és pedig egyedül ingatlan vagyon tekintetében van helye, jelen esetben pedig ilynemű eljárás megindítása a hagyományosok által, s nem ingatlan vagyonra nézve kéretett; ekként a kérvény helyesen utasíttatott vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents