Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XI. folyam (Budapest, 1875)
55 nem érti, hogy neheztelt végzés indokolása milyen bíróságot ért azon illetékes bíróság alatt, hol keresetét megindítani kellett volna; az eljáró bíróság jelen ügyben a ptrs. értelmében illetékes; ismétli a tárgyaláskor már mondottakat, hogy a jelen ügyre kivételes bíróság s törvény nincsen; az 1871. VIII. t. czikk nem alkalmazható jelen esetben, mert a törvény annál később hozatott, s így arra viszszaható erővel nem bír, de az emiitett törvényczikk ily esetre nem is terjed ki; ezután előadja, hogy a megye hatósága sem érthető az indokban emiitett illetékes bíróság alatt; a bepanaszolt cselekmények nem hivatalosak, sem azokat ugy mint alperes által csupán hivatalos minőségben elkövetetteket tekinteni nem lehet, ennélfogva azok a megyei hatóság bíráskodása alá nem is tartozhatnának; de helytelen azon elv is, melyet a neheztelt végzés indoka felállít, hogy t. i. egy és ugyanazon ügyben 2 külön bíróság legyen illetékes, azaz hogy előbb az egyik bíróságnál a kereset folyamatba tétessék s ez aztán felperest jogai érvényesítésére egy más bírósághoz utasítsa; végre ha a végzés megállhatna is, költségek megítélésének alperes részére ellene helye egyáltalán nem lehetne, mert ő keresetét nem nyilván illetéktelenül s így nem is roszhiszeműleg indította ; a költségek tehát legroszabb esetben is kölcsönösen megszüntetendők lennének. A m. kir. Curia, mint semmitőszék, a neheztelt végzést az azt megelőzött egész perbeli eljárással együtt, hivatalból megsemmisítette s a keresetlevelet felperesnek visszaadatni rendelte; mert a felperesi kereset az A. és B. alatti hivatalos jelentésekre alapíttatván s illetőleg az ezen jelentésekben foglalt kitételek által állítólag elkövetett becsületsértés miatt indíttatván; minthogy azonban a kérdéses jelentéseket alperes hivatalos minőségében mint volt pestmegyei szolgabíró s illetőleg vizsgáló biró a megyei törvényszékhez hivatalos uton intézte, eként ezen hivatalos jelentésekben foglalt előadások miatt alperes polgári per uton magán kereset alá nem vonható, s eként az ügy a polgári biró hatósága alá épen nem tartozik, a neheztelt végzés az azt megelőzött egész eljárással együtt a ptrs. 297. §. 2. pontja és a 304. §. alapján hivatalból megsemisitendő, s a bíróság utasítandó volt, hogy a helyt nem fogható keresetet felperesnek szolgáltassa vissza.