Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. IX. folyam (Budapest, 1873)
99 között létrejött jogviszony s ennek módozatai egyedül az alperesek által beperesitett 1. és 2. szám alatti okmányok alapján bírálhatók meg. Az L szára alatti okmány szerént id. Mezey József debreczeni két colonalis sessióját 1845. év május 18-án zálogba adta 1600 vftért M. Kristóf és Katalin hitestársaknak oly felvétellel, hogy ha ezen kölcsön, illetőleg zálog sommát megszerezheti is, esztendei haszon elvétele előtt azt a zálogtartók kibocsátani nem tartoznak. A 2. szám alatti okmány szerint, 1846. márcz. 6-án jelenlegi felperes és testvére M. Sám., mint atyjuk meghatalmazottjai átadatták a kérdéses fekvőségeket P. Simon és Juonnak oly móddal, hogy azokat M. Kristóftól kiválthassák és birhassák azon feltétel mellett, hogy ha pénzüket a Mezeyek 1847. évi márcz. 6 áig megadhatják, akkor a telek utáni rendes szolgálatot kötelesek teljesíteni. Ennek folytán M. Kristóf és Katalin az 1. szám alatti okmányra vezetett nyilatkozatukban elismerik, hogy az 1600 vftot Puskás Simeontól és Juontól felvették, és nekik a Mezey-fele adós s illetőleg záloglevelet „a maga erejével együtt a hogyan ők birták" átadatták. — Ezen okmány tartalmából világosan kiderül, hogy a jogviszony felperes és alperes között 1846. márcz. 6-án kezdődött, hogy köztük zálogos szerződés keletkezett, hogy a zálogsomma 1600 vftot tesz, végre hogy a zálogbaadás 1 évi 1847. márcz. 6-áig terjedő időre történt; mert a 2. szám alatti okiratban benn foglaltatik, hogy ha a zálogba adók alperesek pénzét addig megadhatják, akkor alperesek a telek utáni rendes szolgálatot tartoznak teljesíteni, mi egyértelmű .^zzal, hogy a telek akkor Mezey földesúri tulajdonába fogna visszaszállt)i, s alperesek csak mint jobbágyok a rendes szolgálatok teljesítésének feltétele alatt maradhatnak a telkek haszonvételében. Miután tehát a zálogbaadás alperesek részére bizonyos időre, t. i.: 1847. márcz. 6-áig történt, s felperes részéről a kiváltási jog, az Ősiségi nyiltparancs 22. §. 2. pontjában kiszabott határidő alatt keresettel nem érvényesitietett, felperes kiváltási jogát az ősiségi nyiltparancs 22. § 3. pontja értelmében elévültnek kimondani, sőt eltekintve attól, ha a kiváltási jog el nem évült volna is, a 2. sz. alatti okmány tartalma szerint, nem a birtok kibocsátását, hanem csak a rendes jobbágyi szolgálmányok teljesítését követelhetné, mely szolgálmányok azonban későbbi törvények által eltöröltettek, — jelen keresetével elutasítani kellett. 7*
