Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. VIII. folyam (Budapest, 1873)

93 152. Az ősiségi nyiltparancsnak a jogok elenyésztére vonat­kozó szabályai oly esetben is alkalmazandók, midőn a kereset tulajdonjog érvényesítése végett indíttatik. (1871. febr. 27-én 3706. sz. a.) Dragis Pavaszkova férjezett Jomony, felperes Dragis fér­jezett Kuczos Rozália ellen, alperesnő által elfoglalt V4 telek felének kiadása iránti keresetében előadja, hogy atyja még 1834. évben mostoha anyjával kiegyezvén, az utóbbi ennek a 47. szám alatt lévő úrbéri telek felét átadta, mely vagyont atyja nejével közösen használt. 1848. évben atyja katonának állván be, a temesvári csatában el is esett. E közben mostoha anyja, ki a fentebbi telket atyjával közösen birta, másodszor is férjhez ment, de a telket oly ürügy alatt, hogy még 1834. év­ben 60 frtért megvette, elfoglalta s kiadni vonakodik. Állítá­sainak igazolására tanukra hivatkozván, kéri alperest a jogtala­nul elfoglalva tartott telek kiadására kötelezni. A tárgyalás befejezte után az elsőbiróság felperest kere­setével elutasította; mert: kereseti joga az ősiségi nyiltparancs értelmében el­évült, de különösen is; mert azon per, mint az a. és b. alatti Ítéletek mutatják, a szerbbánsági cs. kir. országos főtörvény­széknek jogérvényes ítéletével, a fentebbi nyiltparancs alapján elutasitólag eldöntetett. Felperes ezen itélet ellen felebbezvén, a kir. ítélőtábla 1868. június 25-én 11,710. sz. a. következő ítéletet hozott: Tekintettel arra, hogy felperes keresetét % telki illetőség tulajdonjogába való visszahelyeztetésére irányozta, ily esetben pedig az ősiségi szabályok nem alkalmazhatók; ennélfogva az a. és b. alatt beperesitett ítéletek, mint olyanok, melyek örökö­södést tárgyazó perben hozattak, az ügy eldöntésére irány­adóul nem szolgálhatnak, a neheztelt megyei törvényszéki ité­let feloldatik, és a törvényszék az ügynek szabályszerű elinté­zésére, illetőleg ujabb tárgyalás és ítélethozatalra utasittatik. A m. kir. Curia, mint legfőbb ítélőszék azonban követ­kező Ítéletet hozott:

Next

/
Thumbnails
Contents