Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. VII. folyam (Budapest, 1873)

6 igazolási kérvény elkésett volna, a bíróság nem is állítja, de az iratok szerint elkésés egyátalában fen sem forog. Kéri tehát a végzés megsemmisítése mellett az elsőbiró­ságot utasítani, hogy az igazolási kérvény felett, tárgyalást tűzzön ki. A semmiségi panaszban a 297. §. egyik pontjára sem történik hivatkozás. A m. kir. Curia, mint semmitőszék az 1872. évi 23. sz. alatti végzést, tekintve, miszerint az azzal visszautasított semt miségi paDasz, az 1871. évi 68. t. cz. által rendelt törvényszüne­folytán f. év január 6-án idejekorán lett beadva, miután a meg­támadásának tárgyát képező végzés kézbesítése ugyanazon hó 2-án történt: a polg. t. r. 297. §. 1) pontja alapján megsemmi­sítette. Ellenben az e szerint elfogadott s érdemében megvizsgált semmiségi panaszt elvetette; mert azonfelül, hogy a meghívott feleknek elmaradása a szabályszerűen teljesített becslési eljárás ismétlésének aptr. 215. és 219. §-ai szerint sem szolgálhat okul, a kisajátítási eljárás külön törvény által lévén szabályozva, arra nézve a ptrtás áta­lános szabályai csak annyiban alkalmazhatók, mennyiben az 1868. 55. t-czikkben azok valamelyikére egyenes hivatkozás történik. Minthogy pedig ezen törvényczikkben olyan tétel, mely a ptrtásban a peres ügyekre vonatkozólag (309. és 308. §§.) szabályozott igazolási eljárásra utalna, nemcsak nem létezik, hanem ellenkezőleg annak 58. és 59. §-ai szerint kisajátítási ügyekben csak az eljárási formák megsértése miatti semmiségi panasznak van helye, a 42. és 50. §-ai értelmében pedig az ér­deklettek elmaradása a kártalanítás feletti érdemleges határozat hozatalát nem gátolhatja, hanem a meg nem jelent fél, azon jogvélelem alá esik, hogy a távollétében megejtett eljárásba megnyugszik: mindezeknél fogva panaszló társulatnak ez eset­ben törvény által meg nem engedett igazolási kérvénye az első­folyamodásu biró által helyesen lett hivatalból visszautasítva.

Next

/
Thumbnails
Contents