Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. VII. folyam (Budapest, 1873)

72 Az elsőbiróság a tárgyalás befejezte után felperest kere­setével elutasította; mert az követelése valódiságát nem iga­zolta; és B. Gusztáv által kiállított nyugta alapján a kiskorúak el nem marasztalhatók, mert azok atyjuk után mit sem örököl­tek, a nyugta azonban már anyjuk halála utáni időben lévén kiállítva, az abban foglalt összegek megfizetésére, anyjuk után reájuk szállott örökségből nem kötelezhetők. A pesti kir. tábla 1868. évi október 20-án 24,101. sz. a. hozott végzésével az elsőbiróság ítéletét helybenhagyta, a m. kir. Curia, mint legfőbb ítélőszék ellenében, mindkét alsóbi­rósági ítélet megváltoztatásával; alperes mint néhai B. Gusztáv és B. Henrika gyermekeinek gyámját, felperes részére 135 ft 13 kr tőke, s ezen összegnek 1868. évi jan. 22-től járó kamatai megfizetésében elmarasztalta; mert alperes néhai B. Gusztávnak a keresetlevél alapjául szolgáló nyugták, illetőleg a 158. sz.-alatti elismervényen lát­ható aláírását nem tagadván, s a hus ára és felszámítás ellen kifogást nem tévén, azon kifogása pedig, hogy az egész tartozás 1865. márcz. 25-én történt összeszámításkor csak 41 ft 32 krt tett a felmutatott nyugták által megczáfoltatván; minthogy felperes által néhai B. Gusztáv részére kiszolgáltatott húsnak, mint élelmi czikknek, a háztartásnál lett felhasználása, és igy az árvák javára lett fordítása kétségbe nem vétetik, önkényt követ­kezik, hogy ezen húsnak felperes által követelésbe vett ára, apai örökség hiányában, fenálló törvényeink szerint, az alperes által képviselt kiskorúaknak anyai örökségét terheli. — Alperes tehát mint ezeknek gyámja, az anyai örökség erejéig, a hus ára fejében követelt összegben, s ennek a keresetlevél beadása nap­jától számítandó kamataiban annál is inkább elmarasztalandó volt; minthogy felperes D) szerint bebizonyította, hogy édes anyjuk után csakugyan örökösödtek.

Next

/
Thumbnails
Contents