Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. VII. folyam (Budapest, 1873)

70 és 1715. 16 törvényczikk 4. 5. §-ai szerint világi ingatlan javak szerzésére, ha csak erre fejedelmi jóváhagyást nem nyertek, jogi képességgel nem birnak. Minthogy ily engedély felperes által fel nem mutattatott, annak utólagos beszerzése iránt tett igéret pedig a tulajdonjog megítélésénél figyelembe nem vétethetik, a másodbirósági Ítélet megváltoztatásával az elsőbiróság Ítéletét kellett helybenhagyni. LXLVI. Elveszett szerződés helyett, uj Írásbeli szerződés kiállítása csak azon esetben rendelhető el, ha nemcsak a szerződés tárgya, hanem annak minden lényeges feltételei iga­zoltatnak. (1870. febr. 22-én 1644. sz. a.) G. István özv. K. Sándorné és K. Mária ellen beadott ke­resetében előadja, hogy ő alperesektől 1860. év tavaszán az 1235. tjkönyvben foglalt zsellérházat telküket 200 ftért meg­vette és vételár fejében 50 ftot már le is fizetett, azonban vélet­lenül a szerződés elveszvén, s annak újbóli kiállítását alperesek nemcsak hogy megtagadták, hanem a házastelket annyira ter­helték adóssággal, hogy alperesek ellen H. Márton hitelező keresetet nyújtott be, s igy törvényes szerzési czimen nyugvó háza, melyet az alperesektől vett telken épitett, s mely 819 ftba került, veszélyeztetve van.— Kéri tehát tanúit kihallgattatni, s a tárgyalás befejezte után a kérdéses házhozi tulajdonjogát ki­mondatni. A tárgyalás befejezte után az elsőbiróság, azon esetre, ha a pótesküt leteendi arra, hogy ő a kérdés telket 200 ftért meg­vette, felperesnek ezen telekhezi tulajdonjogát kimondotta, s egyúttal alpereseket 54 forint 7 kr porköltségben elmarasz­talta. A kir. ítélőtábla pedig 1868. évi jul. 21-én 12,240. sz. a. következő ítéletet hozott: L. Sándor felperesi tanú határozott vallomása a azon tényál­ladékok, hogy H. K., R. J., S. L., F. J. és F. M. tanúvallomásaik szerint, a kérdéses telken lévő házat felperes saját költségén építette, és hogy felperes ezen háznak és teleknek még azután

Next

/
Thumbnails
Contents