Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. VII. folyam (Budapest, 1873)

65 s azért az egész eljárás megsemmisítendő, és a kérvény vissza­utasítandó volt. Ezen ítélet ellen felperesek felebbezvén a m. kir. Curia, mint legfőbb Ítélőszék következő végzést hozott: A pesti kir. táblának neheztelt Ítélete, helyesebben végzése megváltoztatik, s az elsőbiróság végzésnek tekintett ítélete ha­gyatik helyben; mert a jelen ügyalapját tevő R. András és neje által 1869. évi decz. 17-én benyújtott beadvány nem a tkkönyvi rendelet 148. §-a alapján indított kitörlési kereset; hanem ugyanazon rendelet 168. §-ában emiitett, tévedésből eredt hibás bejegyzés kijavítását szorgalmazó jelentés; s így valamint egyrészt ok arra, hogy jelen ügy az alsóbiróságok által ítéletekkel intéztes­sék el, fen nem forgott, ugy másrészt az első folyamodási bíró­ság helyesen intézkedett akkor, midőn tekintettel arra, hogy a tévedésből eredetinek vitatott s kijavíttatni kért tkkönyvi be­jegyzés alapjául szolgált végzés a feleknek már kézbesítve volt, a hozzá érkezett jelentés folytán, a felek kihallgatása végett tárgyalást rendelt, s ennek megtartása után, a szorgalmazott kijavítás érdemében intézkedett. Az ekkép a tkvi rendelet 168. §-ának megfelelőleg meg­indított eljárás tehát megsemmisíthető, sem pedig a téves be­jegyzés kijavítása végett benyújtott kérvény visszautasítható nem volt; minek folytán a kir. táblai neheztelt határozatot meg­változtatni, s az elsőbiróságét kellett indokainál fogva, s külö­nösen azért helyben hagyni, mert mint ezt M. Márk maga sem vonta kétségbe ennek Sch. A. ellen intézett előjegyzési kérvé­nyét R. hitestársak bekeblezési kérvényük megelőzte, követke­zőleg a telek, rendelet 61. és 71. §-ának rendelete folytán, az időközben R. hitestársak tulajdonává vált ingatlanra, az időköz­ben R. hitestársak tulajdonává vált ingatlanra a zálogjognak Sch. Á. ellen szorgalmazott előjegyzése, már sem elrendelhető, sem pedig nyilvánkönyvi akadály fenforgása miatt foganatosít­ható nem lett volna. Ez tévedésből mégis megtörténvén az l-sőbiróság helyesen intézkedett, midőn a nyilvános tévedés kijavítását hivatalból elrendelte. Döntvénytár. VII. 5

Next

/
Thumbnails
Contents