Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. VII. folyam (Budapest, 1873)

176 rendű alperesre vonatkozó meg nem támadott része, érintetlenül hagyatik. Indokok: A vtk. I. r. 130. §-a s különösen 131. §-ának 6. pontja szerint az óvás kivétele végett felszólitott törvényes személy köteles annak, kinél a váltót fizetés végett bemutatni kel), laká­sát felkoresni és körülményekhez képest a szükséges nyomozáso­kat is megtenni. Minthogy pedig a koresetlevélhez 2-/. alatt mellékelt óvási levélből az: hogy óvás kiadó városi jegyző a szükséges nyomo­zásokat megtette volna, ki nem tűnik; sőt ellenkezőleg az óvás­ban foglalt határozatlan kifejezés inkább oda mutat, hogy az óvást kiadó az elfogadó lakásának kitudása iránt a szükséges lépéseket megtenni elmulasztotta, annál is inkább, mert az alpe­resi tanuk által kétségen kivül igazoltatván, hogy a váltó elfogadó J. P.-nek Nagyváradon saját háza is van, — ezen körülményt az óvást kiadó, épen mint városi hivatalnok, minden nyomozás nélkül is kitudhatta volna. Ennélfogva az óvásnak törvényellenes kivétele, s igy a fizetés végetti bemutatás elmulasztása által felperesnek viszke­resete a vtk. I. r. 67. §-a értelmében elenyészvén, — őt az első és másodrendű alperesek, mint előzői elleni váltókoresetétől, — az e részbeni eb. itélet megváltoztatásával, — elmozditani, azon Ítéletnek az ügyvédi munkadíjra és harmadrendű alperesre nézve meg nem támadott részét pedig érintetlenül hagyni kellett. A perköltségek végre azért voltak kölcsönösen l-sőésl-od alperesek irányában megszüntetendők, mert az elsőbiróság fel­peresre nézve kedvezően ítélt; do különben is az óvás kivételé­nek hiányossága saját hibájának nem tulajdonithatván, konok perlekedőnek nem tekintethetik. Előadás napja: 1864. október 29-kén 408. szám alatt (1. ftrsz. 4794. sz. a.) A kir. hétszemélyes tábla váltó osztálya, G. S. felperesnek, K. J., L. F. és J. P. ellen 400 ft iránti váltóperében, melyben a debreczeni kir. vtszék 1864. jul. 21-én 6000. sz. a. Ítélettel mindhárom alperest a kereseti összegben és járulékaiban elma­rasztalta, 1-ső és 2-odrendü alperes felebbezésére a kir. vftszék 1864. aug. 25-én 3519. sz. a. az elsőbirósági ítéletet megmási-

Next

/
Thumbnails
Contents