Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. VII. folyam (Budapest, 1873)
169 elégséges köz-oklevél gyanánt szolgálandó 4-/. alatti bizonyítványát bizonyító erejéből kivotkeztetvén — sőt magának az ovatlevélnek érvényessége is ezen a váltójegyzőnek kettős minémüsége miatt fogyatkozást szenvedvén; az eljáró bíróság határozata helybenhagyandó volt. (A vtk. I. r. 107. és 127. §-okhoz.) 37. Óvást — hogy a viszkereseti feltételeknek elég tétessék, — a bemutatás napjának déli 12 órájától számítandó 24 ora alatt, azaz a bemutatás napjára következő napon déli 12 óráig ki kell venni. (L. a váltófeltszéknek 1862. évi jan. 13-án 8567. sz. a. és a hétszemélyes táblának 1863. évi május 9-én 130. szám a. határozatait.) B. M. felperesnek, K. L., S. J. és K. B. alperesek elleni 400 ft 8 járulékai iránti váltóperében másodrendű alperes S. J. felfolyamodására, melynél fogva a pesti eb. kir. vtszéknek 1862. évi nov. 27-én 7143. sz. a. hozott s másod és harmadrendű alperest a kereset értelmében elmarasztaló végzését a folyamodót illető részben megváltoztatni kéri, — a kir. váltófeltörvényszéken Végeztetett: A pesti eb. kir. vtszéknek 1862. évi nov. 27én 7143. sz. a. hozott végzése megmásittatik, s felperes a perköltségek kölcsönös megszüntetése mellett keresetével, illetőleg viszkeresetével másodrendű alperes S.J.-ra nézve olutasittatik,— harmadrendű alperesre nézve pedig az érdeklett végzés érintetlenül hagyatik. Mert: A vtk. I. r. 98. § a azon rendeletéből, mely szerint a váltót lejárat napján a fizetés végetti bemutatáskor azonnal ki kell fizetni, önkint következik, hogy a váltótulajdonos a váltót a vtk. I. r. 100. §-hoz képest okvetlenül még a lejárati napon fizetés végett bemutatni, és a mennyiben nemcsak az elfogadó ellen, hanem az előzők ellen is akarná intézni keresetét, a nem fizetés miatt a törvényes idő alatt az iránt a vtk. I. r. 101. §. szerint óvást tenni tartozik , hogy azonban az imént érintett óvás tétel kellő időben megtörténhessék, köteles a váltótulajdo-