Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. VII. folyam (Budapest, 1873)

116 mint az ingóságok felét is, azon alapon, mivel a felhívott közös végrendeletben hagyott vagyon egy része eladatván, utóbb más vagyonok szereztettek, melyeket felperesek a közös végrendeletben felsorolt, s nékik hagyományozott, utóbb pedig eladott fekvőségek kiegészítéséül kivánnak tekintetni; miért is az özresrvnek azokról tett utóbbi végrendeletét félretétetni kérik; tekintve, hogy végrendelkező Szőllősy István a közös végrendeletben foglalt vagyonnak egynémely részét még maga életében eladta, a közös végrendelet csak annyiban vétethetik a hagyományok kiadásánál irányadóul; mennyiben az egyik örökhagyó Sz. István halála után, azon hagyományozott javak még természetben meg voltak; azokra nézve pedig felperesek, faját beismerésük szerint kielégítést már nyertek. Ellenben azon navakra nézve, melyek az örökhagyó által elidegenitte?tek — a keikül, hogy az 1831. évben tett végrendelet egyéb pontjaibon kifogás alá esnék; a hagyomány megsemmisültnek tekintendő, és a később, t. i. az 1831-ki közös végrendelet után szerzett javak azok kiegészítéséül nem vehetők; mert ezen utóbb szerzett javakra nézve végrendelet nemlétében az életben maradt házastárs törvényes örökösödési joga állt be, és igy a későbbi szerzeményekbon Cs. Erzse, részint mint közszerző, részint mint hitestárs örökösödvén, ezek felett a 3. sz. alfitti végrendeletben törvényesen végrendelkezhetett. A magyar királyi Curia, mint legfőbb Ítélőszék, a pesti királyi ítélőtáblának fentebbi ítéletét indokainál fogva, helybenhagyta.