Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. VI. folyam (Budapest, 1872)
117 a kereseti földnek kiadatása alól felmentetik, egyébiránt a felebbezett kir. táblai itélet, a perköltségek kölcsönös megszüntetése mellett, helybenhagyatik. Indokok. Felperes egyedül a kereseti rétre bizonyitván azt, hogy felperes ezen rétet még 1876. éven át is mint haszonbérlő birta, s annak birtokában senki által meg nem háboríttatott, elsőrendű alperes arra, hogy a kereseti réten kivül a kérdéses földet is, melynek birtoklását ezen alperes különben is tagadja, s felperes nem bizonyítja, visszabocsátására nem köteleztethetik, e részben tehát a felebbezett itélet megváltoztatandó volt. Egyebekre, jelesül a kereseti rétre nézve, minthogy felperes ezen rétnek törvényes czimon alapuló birtoklását, jóllehet ezen C. alatti haszonbéri szerződést a birtok uj vevői forma szerint meg nem erősítették, jóhiszemüleg s a tanuk vallomásai szerint tettleg és háboritatlanul folytatta, a felebbezett itélet ezen okból, — a szavatosság kérdésében pedig azért: mert elsőrendű alperes kártérítésében el nem marasztaltatott, s különben is a sommás visszahelyezési perekben, ezen perek természeténél fogva, szavatosságnak helye nincs, végre a kárt illetőleg az Ítéletben helyesen alkalmazott indokok alapján hagyatott helyben. LX1X. A volt jobbágyokat a földesúri erdőkből illető rész nem a belső, hanem a külső birtok járulékát képezi. Az erdőrész a birtoknak a kiosztás idejéni tulajdonosát illeti; habár e járulék azon adásvételi szerződésben, mely szerint e tulajdonjogot megszerezte, mint az adásvétel tárgya, külön nincs is felemlítve. (1870. jan. 15.236/869. sz. a.) T. J. előadja keresetében, hogy ö. G. Ferencznek a szentistváni 22. számú tjkönyvben foglalt ingatlan birtokát eladván, ezen eladás után, az erdei haszonvételek szabályozása alkalmával, egy hold erdőilletmény alperesnek osztatott ki; miután azonban felperes erdőilletményét el nem adta, s igy azt alperes meg nem vette, kéri azt annak kiadatásában elmarasztalni.