Dárday Sándor - Gallu József (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. IV. folyam (Budapest, 1871)

194 az elsőbirósági itélet megváltoztatásával ily értelemben elmarasztalni kellett. Ezen itélet ellen pedig alperesnő élt felebbezéssel, mert a 2. sz. a. beszavatolási okmánynyal kimutatta, hogy édes atyja néhai M. Pálnak csakis szükség — és leltár jogkedvezménye melletti örököse, s igy miután csakis kötelesrészt kapott, az pedig Ősi adóssággal nem terhelhető, elmarasztalható annálkevésbé volt, mivel fivére É. szerint az ősi adósságok fizetését magára vállalta, s a jelen követelés kamatjait is G. szerint 1858-ik évig maga fizette; — mert nem áll, hogy ő a hagyatéki ingatlanok V6 részét nyerte volna örökségül, miután az E. alatti folytán csak a kötelesrész biztosításául történt az ingatlanok Y6 részének ne vérei telekkönyvezése; — mert az öröklés idejekor hatályban volt osztrák ptkönyv 550. és 821-ik §§-ai szerint, beszavatolás után az örökösök egyetemleges kötelezettsége megszűnvén, kiki csakis öröksége aránya szerint kötelezhető a hagyatéki adósságok viselésére, tehát ő e szerint legroszabb esetben is csak a felperesi követelés 1/6 részében lenne marasztalható. Mely felebbezés következtében a m. kir. Curia, mint legfőbb ítélőszék 1871. évi márcz. 23-án 6653: 1870. sz. a. következő ítéletet hozott: A pesti kir. ítélőtábla ítélete azon kiigazítással, hogy alperesnő nem M. László, hanem néhai M. Pál utáni öröksége erejéig tartozik fizetni, az abban felhozott indokoknál fogva iielybenhagyatik.