Márkus Dezső: Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. II. kötet (Budapest, 1906)
524 Dologjog sághoz teszi át, a mely a kézbesítést rendes elismervény mellett eszközli s ezen elismervényeket a földtehermentesítési alap igazgatóságához haladék nélkül beküldi. Ha a földtel)ermentesítési kötelezvény több érdekelt felet közösen illet (!). §.), ezek annak átvételére egy közös meghatalmazottat tartoznak megnevezni. V. ö. a 7. §-t és jegyzetét. 16. §. A birtokbiróság van hivatva'ítélni azon esetben is, midőn az egyetemleg kötelezett felek közt (9. §.) a megtérítési összeg felosztása fölött vita támad s közülük egyik vagy másik birói segélyt vesz igénybe. Az ilyen esetben azonban a kötelezvények, ha a hirdetvényi határidő alatt más igénylő a folyamodókon kivül nem jelentkezett, a határidő lejártával azonnal kiállítható, de a vita jogérvényes eldöntéséig mint letétemény a birtokbiróság őrizete alatt maradnak. 17 .§. Ha a megtérítésre bejelentett birtok úrbéri természete részben vagy egészben, akár a földtehermentesítési alap igazgatósága, akár pedig a fölebbviteli hatóság részéről el nem ismertetik: az elutasított félnek szabadságában áll, a kézbesítéstől számítandó 30 nap alatt, a kérdésben forgó birtok úrbéri természetének igazolására, az illető úrbéri biróság előtt, rendes keresetet indítani. A keresetlevél ez esetben a földtehermentesítési alap ellen intézendő, s az úrbéri biróság által a belügyministerhez küldetik be, a ki az országos alap védelmére megbízottat fog kinevezni. Az ilyen keresetek tárgyalásánál, mind az első, mind pedig a felsőbb biröságok előtt, az úrbéri eljárás szabályai követendők. 18. §. Minden beadvány, kereset, elismervény, jegyzőkönyv, határozat és Ítélet, a mely a jelen törvény tárgyaira vonatkozik, dij-, bélyeg- és illetékmentes. 19. §. A folyamodványok felszerelése és megbirálása s elintézése körül követendő eljárást a bel-, pénz- s igazságügyi minist erek egyetértőleg, rendeleti uton fogják szabályozni. E rendelet 1869. ápr. 10-én kelt, mint BM.. PM. és IM. rend. (1869. R. T. 421.) 20. §. A jelen törvény intézkedései által az úrbéri kárpótlás ügye végleg befejeztetvén, az országos alap ellen az 1848:IX. törvényczikk alapján többé semmi követelésnek helye nem lesz. 21. §. Erdélyben, továbbá Kiaszna-. Zaránd- és Közép-Szolnok megyékben, valamint Kővár vidékén is az úrbéri jog- és birtokviszonyok az ország többi részeiben létezőktől lényegesen eltérők levén, a most említett területekre a jelen törvény hatálya nem terjed ki; azonban a ministerium megbizatik, hogy e törvény éheit az ország ama részeiben is. az ottani viszonyokhoz alkalmazva, foganatba vegye. , Erdélyre nézve L alább az 18S0:XLV. és 1892.:XXIY t.-i-z,-et és ;</, azok kapcsán tett megjegyzéseket,