Márkus Dezső: Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. II. kötet (Budapest, 1906)

Úrbéri és földtehermentesitési nyiltparancs. 511 összegnek részletenkinti lefizetése iránt a felek között a barátságos egyezkedés megkisérlendő. Ha a barátságos egyezség létre jő, ugy az a megyei hatóság jóváhagyása alá terjesztendő és a kikötött részletenkénti fizetés a köte­lezettek által egyedül s az ország közrejárulása nélkül teljesítendő. Azon esetben, ha a barátságos megegyezés nem létesül, a megyei hatóság köteles az egész tárgyalást véleményével együtt az illető orszá­gos bizottmány elibe terjeszteni, mely az egész eljárást megvizsgálandja, s a megváltás iránt véghatározatot hozand: A megyei hatóság s illetőleg a választott biróság végzése ellen a fölebbezés az országos bizottmányhoz, ettől pedig a belügyministerium­hoz intézendő. 14. §. Egy különös intézkedés határozandja meg, hogy a kötele­zettek a 10. bezárólag 13. §§. eseteiben a járadékokat és a váltságtökét mily módon tartoznak lefizetni, s hogy az a cs. k. hatóságok küzremun­kálása mellett a jogosítottak számára mikép szolgáltatandó ki. 15. S. Ha az ezen nyiltparancsban érintett, kárpótlás mellett meg­büntetett, vagy megválthatóknak nyilvántott szolgáltatásokkal a volt jobbágyok és ezektől különböző bánásmód alatt létező földbirtokosok I853wki január 1-jeig tartozásban vannak, azoknak pénzzé változtatása és hat egyenlő félévi részletekben! lefizetése a volt jobbágyok és ezektől különböző bánásmód alatt létező földbirtokosoknak megengedtetik, meny­nyiben az, egyezségek vagy birói ítéletek által, melyek ezennel föntar­tatnak, nem akadályoztatik. Az ilyes hátralékok pénzzé változtatása az ezen nyiltparancs 13. §-ában megállapított árak szerint, behajtása pedig sommás per utján eszközlendő. 16. §. Ha egyes jobbágyok vagy egész községek úrbéri szolgálta­tisukit munkáikat ss id::z is uk it i f:;l:l;s urasaggali szabad egészség­gel megállapított pénzösszegért örök időkre megváltották (megszüntet­tek!, az az ilyes, szerződésileg örökre megszüntetett szolgáltatások, ha a kikötött szerződési feltételek már egészen teljesitvék, vagy a szerződések tartalma szerint jelen nyiltparancs kibocsátása napjáig egészen teljesí­tendő!! lettek volna, a kárpótlási tárgyalás tárgyát nem képezik, s vissz­követéjésre, a megállapított kötelezettségek alóli fölmentésre, vagy a közjövedélmekbőli megtérítésre igénye egyik félnek sem lehet. 17. S. Ha az ilyes szerződések csak részleg teljesíttettek, a köte­lezettek csak a jelen nyiltparancs kibocsátása napjáig már lejárt részle­teket kötelesek lefizetni, s az addig le nem járt részletek lefizetése alól fölmentvék. A jogosítottaknak ellenben igényük van az ezen nyiltparancs elvei szerint kiszabandó kárpótlás azon hányadrészére, mely a megszün­tetett szolgáltatásoknak a szerződési föltételekhez képest még nem telje­sítettnek látszó részére esik. 18. §. Ha a megszüntetési szerződésekkel a kötelezetteknek egy általános összegért az úrbéri termékek megváltásán kivül nem úrbéri természetű földek vágy földesúri jogok is adattak át, és ha az úrbéri szolgáltatásokért eső összeg a szerződésekből ki nem vehető, ezen szol­gáltatás értékét szakértők és választott birák által kell kitudni, és ezen nyiltparancs 1G. és 17. §§. határozatai szerint eljárni. 19. §. A jelen nyiltparancs 16., 17. és 18. §§-ban érintett tárgyak fölött a megyei hatóság első, az illető országos bizottmány másodfolya­modásilag határoz. Az országos bizottmány ezen határozatai ellen a folyamodás a belügyministeriumhoz intézendő. 20. §. Az ezen nyiltparancs szerint a megszüntetett úrbéri járan­dóságokért szabandó kárpótlás az egykori földesúri birtok után, a bir­tokos személyének különbsége- nélkül kitudandó, és nem csupán a magán földesurakat, hanem az egyházi, kamarai, pénzalapi és alapítványi java­kat is illeti. Az egyházi, pénzalapi és alapítványi, továbbá a kamarai javakra

Next

/
Thumbnails
Contents