Márkus Dezső: Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. II. kötet (Budapest, 1906)

2 Dolog-jog. Az 1848. előtti törvényeink és egyéb jogszabályaink dologjogi tekintetben majdnem kizárólag a királyi és nádori adományok rendszerével, az ebből származtatott háromlási joggal, a statutiőval, az ellenmondással, az adományos és nem adományos, a fi- és leányági javak és az ezektől származó jogviszonyok közötti különbséggel, a leánynegyed jogával és a hajadoni joggal, mint a fiágiság kifolyásaival, a fekvő javak átruházhatóságának korlátoltságával és az átruházás megtámadásával, a fekvő javak időleges eladásával, azok elzálogosításával és a mindezekkel rokon vagy kapcsolatos anyaggal, tehát olyanokkal foglalkoztak, a miknek az ősiség eltörlése után és ebből folyólag teljesen átalakult mai vagyonjogi viszonyaink között a dologjog törvényhozási rendezésénél hasznát alig vehetjük. Részint az ősiségi rendszer túlnyomó fontosságával, részint az akkoron volt gazdasági viszonyokkal összefügg az, hogy az 1848. előtti magánjogunkban az ingó dolgokra vonatkozó jogszabályok feltűnően alárendelt szerepet játszottak. Régi jogunk az ingó értékeket majdnem kizáróan mint olyanokat vette figyelembe, a melyek a fekvő javak szerzésének eszközéül szolgáltak, a melyek fekvő javak elidegenítéséből származtak, vagy a melyek a fekvő javakkal természeti vonatkozásban állottak (foglalás, vadászat, halászat, madarászat által — 1504: XVIII., 1729: XXII., 1802: XXIV. t.-cz. stb.). Általánosságban az ingó dolgokra kiválóan a „jus civile", a római jog jött alkalmazásba (Hkv. bev. 2. cz. 9. §.), a nélkül, hogy ez akár a tudományban különleges művelésben részesült, akár a gyakorlatban viszonyainknak megfelelő fejlődést vett volna. A mi a dologjog egyes részeit illeti: a tulajdonjogban — a mint említve volt már — az ősiség szabályai domináltak. A zálogjog tekintetében fekvő javak birtoklással egybekapcsolt elzálogosítására vonatkozó, a modern jelzálogjog-rendszertől teljesen eltérő szabályok voltak érvényben. A szolgalmak közül a haszonélvezet csak az özvegyi jog szempontjából nyert bővebb szabályozást (Hkv. 1. r. 67. és 98. cz., 1618: LXL, 1622: LXVII., 1647: CV. t.-cz.). Az idegen dolgot terhelő egyéb jogok pedig figyelemben egyáltalán nem részesültek. („A római törvényben vannak jura in re alinea, t. i. servitutis pignoris, emphyteuseos siiperficiei; ezek nálunk vagy ismeretlenek, vagy a követelések közé tartoznak." Frank: I. r. 193. 1.) A dologjognak csupán a birtokra vonatkozó része az, a melylyel (ugy a birtokvédelem, mint a birtok elörökitő hatálya tekintetében) régi jogunk részletesen és akként foglalkozik, hogy szabályai az ősiség megszűnte után, és az ennek következtében átalakult vagyonjogi viszonyok között is érvényesülhetnek (Hkv. 1. r. 23., 46., 68., 78., 79., 82. és 85. cz. 1729: XXXVI.; 1791: LIV; 1802: XXII.; 1807: XIII.. 1836: XII. t.-cz. 1. §. stb.) Az egyes városok statútumainak dologjogi szabályai végre, mint az ősiség rendszerétől függetlenek, közelebb állanak ugyan az 1848. után alakult dologjoghoz, mint az ősiségtől áthatott jog-