Márkus Dezső: Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. II. kötet (Budapest, 1906)

Kmcstalálás. L65 a folytonos gyakorlat által érvényre emeltettek, s azok a mai napig is érvényeseknek elismertetnek. (V. ö. 1889. évi 25,903. sz. IM. rend.) Talált kincsek körüli eljárás. Felmerült eset alkalmából egyik kir. törvényszék figyelme felhivatott a talált kincsek körüli eljárás tárgyában a kir. belügyminister által 1872. évi 14,136. sz. a., az erdélyiek kivételével, az összes hazai törvényhatóságokhoz intézett körrendeletére, melynek szövege a következő: Tapasztaltatván, hogy az éremleletek s általában a talált kincsek körüli el járás s az ezt szabályozó rendeletek nemcsak a lakosság, hanem a közigazgatási közegek előtt is vagy ismeretlenek, vagy ha azokról tudomással birnak, szorosan nem követtetnek, miheztartás és kellő kihirdetés végett (czimed) figyelmét következőkre hivom fel: Törvényes szokásunk, számos kir. rendelet s az eddig követett gyakorlat szerint minden talált kincs, melynek értéke 150 frtot túlhalad, % részben a kincstárt illetvén s a leletek, valamint a talált kincsek körüli eljárás is, bármekkora értéket képviseljenek, azok tudományos régészet i szempontból tárgyalás s az értékes daraboknak tudományos intézeteinek részére való megszerzése végett a kir. kincstárnak fentartva lévén, — mindazon esetekben, a midőn ily érmek vagy kincsek bárki által is találtatnának azoknak kinyomozása s átvétele végett az illetékes pénzügyi közegek mindannyiszor haladéktalanul értesítendők, felemlítvén egyúttal azt is ki által, mikor, kinek a földjén és mily mennyiségben találtatott a kincs. Az estben pedig, ha ilynemű éremleletek vagy talált kincsek eltitkolása bármely utom czimnek tudomására jutna, erről az illetékes pénzügyi közeg hasonlóan értesítendő lesz. Felhivom egvuttal (czimedet), hogy e részben a közönséget, s különösen az alsóbb néposztályt felvilágosítani igyekezzék, figj'elmeztetvén arra, hogy a kincstalálók eltitkolás esetében nemcsak az őket megillető részt veszítik el, hanem a bíróság belátása szerint súlyosabb megtorlásnak teszik ki magukat. (28,852 IM. 1890.). Frank (Közigazság törvénye, I. rész, 134. §. b) jegyzet) : „Ennek felét a földesúr, felét a találó nyeri; ha pedig értéke 150 frtot meghalad, három egyenlő részre osztatik, a kir. kincstár és amazok között. A mi a nemzeti múzeumban helyet érdemel, annak az utóbbiak csak belső részét kapják. A ki pedig a kincset rossz szándékkal titkolja, maga részét egészen elveszti, két harmadát, ha csak tudatlanságból vétett. Mind a két esetben helyébe a feladó (= feljelentő) lép. A vizsgálat és közelebb határozás a kir. kincstárt illeti (Resol. R. 8. Aug. 1812. mm. 32.271, i. 3. Aug. 1813. v. 18.788. et 11. Apr. 1815. 10.308...) . . . Azonban más jószágán kincset keresni a földesúr ellenére nem szabad, sőt imez kára térítését, és ha birói tiltást tétetett volna, hatalmaskodás diját követelhetné (arg. 1729: XLII. §. 8.)." Büntetőjogi szempontból v. ö. :1878:V. t.-cz. 365—369. §§., 370. §. 2. bek., 1879 :XL. t.-cz. 129. §. A kincs a haszonélvezőt nem illeti:O** 511. §.