Márkus Dezső: Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. II. kötet (Budapest, 1906)
Kisajátítás. Általános határozatok. 109 Az 1890: XVIII. t.-cz. 5. §-a az eme törvény szerint állami kedvezményben részesithetü gyárakat ama vállalatok közé sorozza ugyan, melyek javára az 1881. évi XLI. t.-cz. értelmében akár végleges, akár ideiglenes kisajátításnak van helye; az ugyanazon törvényszakasz további részében körvonalozott ingatlanokra eme törvényt azonban, mely a kisajátítás kedvezménjét kifejezetten csak az 1881. "évi XLI. t.-cz. értelmében terjeszti ki a jelzett vállalatokra, már eme kitételnél, de intézkedéseinek általános voltánál fogva sem lehet az 1881: XLI. t.-cz. 5. §-ában érintett oly külön törvénynek tekinteni, a mely a kisajátítási jogot is megadja a kedvezményezett gyáraknak s felmenti őket attól, hogy a kisajátítási jog engedélyezését az eme törvényen alapuló igényüknél fogva, a feltételek igazolása mellett, az imént hivatott törvényszakasz intézkedéséhez képest külön kérelmezzék. (C. 07. máj. 21. 424. M. 1457.) 6. §. Ha Budapest főváros területén az 1., 2., 3. és 4. §-ban elősorolt valamely vállalatnak vagy munkálatnak végrehajtása a főváros kezdeményezése nélkül a kormány részéről határoztatott el, a határozat ellen a főváros azon ministerhez. ki a munkálatot elhatározta, a hivatalos értesítéstől számítandó 15 nap alatt előterjesztést intézhet; s azon esetben, ha a felmerült nehézségek kölcsönös felvilágosítások utján meg nem szüntethetnének, a munkálat csak a törvényhozás engedélyezése után hajtathatik végre. I''. §. rendelkezése alól kivétetnek a távirda, a távbeszélő és egyéb villamos berendezések: 1888: XXXI. t.-cz. 6. §. 7. §. Az 1. §-ban elősorolt vállalatok terveinek előmunkálataira az engedélyt rendszerint a közmunka- és közlekedési minister adja meg. Községi utak építésénél, a csupán egy község területén helyi belforgalom czéljából létesítendő vasutak építésénél, valamint azon esetekben, melyekben az 1. §. 5., 6. és 8. pontjaiban elősorolt vállalatok csak egy község határára szorítkoznak: az előmunkálati engedélyt az illető törvényhatóság alispánja vagy polgármestere is megadhatja. A 2., 3. és 4. §§-ban elősorolt esetekben az előmunkálati engedélyt az illető törvényhatóság alispánja vagy polgármestére adja meg. 8. §. Az előmunkálatokra kiadott engedély alapján a vonalirányok megállapítása s a vállalat tervének elkészítése czéljából szükséges műszaki munkálatokat és anyagkutatásokat mindenki köteles birtokán ingyen eltűrni. A vállalkozó az előmunkálatok megkezdésének helyét és idejét a megkezdés előtt legalább 3 nappal az illető község elöljáróságának bejelenteni tartozik; s az elöljáróság erről az érdekelt birtokosokat egyénenkint vagy a helyi szokásnak megfelelő hirdetményben értesíti. Ha az előmunkálatok foganatosítása alkalmával valakinek kár okoztatnék, azt az előmunkálatok készítői azonnal megtéríteni kötelesek. •— Tízen kártérítési kötelezettség bizto-