Márkus Dezső: Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. I. kötet (Budapest, 1906)
76 Az alapítvány. 117. 1883: XXX. t.-cz. 48. §. utolsó bek. A vallás- és közoktatásügyi minister felügyel arra, hogy minden tanintézeti vagyon és különösen iskolai ezélokra tett alapítványok biztosan elhelyezve, rendeltetési czéljukra rendesen fordíttassanak; ennélfogva jogában áll az iskolai vagyon állásáról, mikénti elhelyezéséről és keletkezéséről időnként hiteles kimutatást kívánni. 50. §. utolsó bek. Véglegesen bezáratni rendelt iskola vagyonáról és alapítványairól, amennyiben az alapítók vagy jogutódaik azokról az iskola megszűnése esetére nem intézkedtek ugyanazon felekezet közoktatási ezéljaira az illető felekezeti főhatóság rendelkezik (1790/91. XXVI. t.-cz. 10. §-a), fen tartván O Felségének legfőbb felügyeleti joga. 51. §. 3. A társulatok által fentartott intézeteknél azon esetben, midőn azoknak ideiglenes bezárása rendeltetett el, a vagyon kezelése iránt a társulat intézkedik ugyan, azonban köteles az e tekintetben hozott határozatát jóváhagyás végett a vallás- és közoktatási ministerhez felterjeszteni. A ministernek joga van mindazon intézkedéseket megtenni, melyeket a kezelés ellenőrzésére szükségesnek fog tartani. Ha pedig az ily intézeteknek végleges bezáratása mondatott ki, a társulat az intézet vagyonának hováfordítása iránt megerősítést, nyert szabályai szerint intézkedik, de ezen intézkedéséhez a vallás és közoktatásügyi minister jóváhagyása szükséges. Addig is, mig a minister jóváhagyása megadatott, a vagyonnak kezelése tekintetében a minister az előbbi pontban foglalt intézkedés szerint jár el. 4. A magánosok által feiilártott intézetek vagyonának kezelése, illetőleg hováfordítása iránt a magánosok intézkednek ugyan,'ha azonban az ily intézeteknél alapítványok vanak, ez esetben az intézkedéshez a vallás- és közoktatásügyi minister jóváhagyása szükséges, a ki a 3-ik pont határozatai szerint jár el. 52. §. Ha az iskolai vagyonról és alapítványokról szóló időnkénti kimutatásokból (48. §. utolsó kikezdése) az tűnnék ki, hogy a jövedelmek nem rendeltetési czéljukra fordíttatnak, vagy valamely alapítvány hiányosan kezeltetik, avagy épen veszélyben forog, a vallás- és közoktatásügyi minister az illető tanintézetet fentartó hatóságot utasítja, hogy az alapítvány biztosításáról gondoskodjék; ha pedig a kezelés hiányos, vagy a felhasználás nem az alapítvány ezéljaira történik, a szükséges törvényes intézkedéseket tegye meg. 72. §. Idegen állam, külföldön élő nem magyar állampolgár, úgyszintén nem magyar állampolgárokból alakult, vagy külföldön székelő testület, akár ennek az országban lévő elágazásai, melyek a külföldön székelő testülettől, illetőleg annak főnökétől függésben vannak.