Vargha Ferencz (szerk.): Bűnvádi perrendtartás. Az összes melléktörvényekkel, rendeletekkel, joggyakorlattal (Budapest, 1901)
Bűnvádi perrendtartán 181* 183. §§. 119 esetében ;i rendőri hatóságokkal és közegekkel is foganatosíttathatják. Házkutatási az elrendelésére jogosított hatóság határozata nélkül a rendőri közeg csak tettenkapás és a 175. §, esetében, továbbá akkor teljesíthet, ha megszökött fogoly kézrekeritése végett szükséges, ha segélykiáltásra jelent meg, ha a házzal vagy a helyiséggel rendelkező kívánja, ha az utóbbi rendőri felügyelet alatt áll, vagy a hatóság előtt mint szokásos bűntettes ismeretes, vagy elővezettetése, illetőleg letartóztatása el van rendelve. 1. Az 1881: XXI. t.-cz. 23., 24., 25. §§. hatályukat vesztették. 2. Házkutatás stb. katonai vagv katonailag megszállott épületben csak az 1897 : XXXIV. t.-cz. 22. §-a értelmében tartható. ISI. §. A lefoglalás és a házkutatás rendszerint annak, a ki ellen e cselekmények elrendelve vannak, vagy megbízottjának jelenlétében foganatositandók. Foganatosításuknál, valamint a személymotozás foganatosításánál is, legalább két tanúnak mindig jelen kell lenni. A 132. §. harmadik bekezdésének rendelkezése ez esetben is alkalmazandó. Ha az, a ki ellen a lefoglalás vagy a házkutatás foganatosítandó, távol van és megbízottja sincs jelen, teljes korú családtagjai vagy szomszédjai közül képviselő rendelendő ki. A kirendelt képviselő e cselekmények foganatosításánál mindazokat a jogokat gyakorolhatja, melyek azt illetik, a ki ellen e cselekmények el vannak rendelve. 182. §. A lefoglalás, házkutatás és személymotozás foganatosítása előtt az ezt elrendelő határozat annak, ki ellen e cselekmények elrendelve vannak, esetleg megbízottjának, illetőleg a részérc kirendelt képviselőnek kihirdetendő és kivánatukra nekik, a lefoglalt tárgyak jegyzékének másolatával együtt, három nap alatt hiteles kiadványban kézbesítendő. 183. §. A lefoglalt tárgyak a lefoglalásról felvett jegyzőkönyvben, tüzetesen leirva, felsorolandók, azután, a mennyire minőségük engedi, külön borítékba vagy megfelelő tartóba teendők, a hivatalos pecséttel és lehetőleg a lefoglalást szenvedettnek, illetőleg megbízottjának