Auer György (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár. Népbírósági Döntvénytár. Új folyam III., II. kötet 1948 (Budapest, 1949)

Büntetőjogi döntvénytár úgy találta, hogy a jogsérelem háramlásának lehetőségében megjelenő tör­vényi tényálladék vizsgálatánál szem előtt tartandó az a körülmény, vájjon a tettes által történt hamisítás folytán a kérdéses közokirat alkalmas-e arra, hogy —esetleg felületes, vagy az átlagosnál csökkentebb megfifyelő­képasséggel rendelkező — valamely közhivatalnokban vagy magánszemély­ben a valódi, tehát alakilag és tartalmilag meg nem hamisított közokirat látszatát keltse és a nevezettet az ilykép értelmezett közokirat — meghami­sított vagy hamis—-tartalmából következő magatartásra vagy cselekvésre indítsa. A vád tárgyát képező >>önellátói vásárlási engedély« esetében azonban a kétségtelenül hamisítássá minősülő tartalmi megváltoztatás annyira szembetűnő, az eredsti hivatalos bejegyzés alakjától, eszközeitől olymérték­ben eltér és az olvashatónak maradt eredeti bejegyzéssel együtt olyan szembeszökő tartalmi kettő sséget eredményez, hogy senkiben téves képzet keltésére alkalmas nem lévén, belőle jogsérelem senkire nem háramolhatik. Ezért az ítélőtábla úgy találta, hogy helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amidőn a vádlottat a 326. §-ának 1. pontja alapján bűncselekmény hiányában felmentette. B. VII. 4. 927/1948. — 1948 június 18. . 75. A bejelentési kötelezettség elmulasztásával a bűncselekmény az ékszerek egészére él van követve, ehhez képest azok teljes egészükben esnek elkobzás alá is, s nem csupán aranyötvözetük, illetve az órák aranytokjai. A zálogbavevőnél levő ékszerek elkobozhatok. 8400/1946. M. E. sz. r. l. § 2. bek. c) pont, 10. 82011946. M. E. sz. r. 2. § ut. bek. A m. Kúria:, Az uzsorabíróság megsértette a törvény rendelkezéseit az elkobzásra vonatkozó rendslkezéseivel annyiban, amennyiben az elkob­zott bri li inskövekkel dís'-ítstt aranyékszerek brilliánsköveinek, valamint az e'kobzott aranyórák vasszerkezet; inek elkobzását mellőzte, s ugyancsak mDir'zte a R. István tulajdonít képező azoknak a brilliánskövekkel díszített ara nyéks'-ereknek az elkobzását is, amelyek aranyötvözetének súlya az 5 gr-ot meg nem haladja. A 8. 400/1946. M. E. számú rendelet 1. § 2. bekezdésének c) pontja értelmében a bejelentési kötslezettség tárgyai az aranyból, ' vagy arany felhasználásával készült ékszerek tsljes egészükben, s nem csupán azoknak ara lyrész i. Az araiyötvöz3t sú'yának a bejelentési kötalezettség szempont^ jából jalentősége nincs, mart a 10. 820/1946. M. E. számú rendelet 2. §-ának

Next

/
Thumbnails
Contents