Auer György (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár. Népbírósági Döntvénytár. Új folyam III., II. kötet 1948 (Budapest, 1949)

Büntetőjogi döntvénytár 69 1 hatáskörébe utalta,több is van ilyen pl.: a közmunkaváltság díj beszedése, lakásügyekben bizonyos igazolványok kiállítása, stb. Olyan hatósági rendelkezés azonban, mely a lakó személyi viszonyaira való bizonyítványok kiállítását, tehát az eltartásra, együttlakásra vonat­kozó igazolások, szegénységi bizonyítványok, stb. kiállítását a házmegbí­zottak hatáskörébe utalta volna, mindezideig nem történt ; ekként érvény­ben maradt az 1893. évi XXXIII. t.-c. 18. § 7. pontjában szabályozott az a rendelkezés, mely szerint az ily tartalmú igazolványok kiállítása a kerületi elöljáróságok hatáskörébe tartozik. A házmegbízottak ily körben kiadott igazolásai tehát legfeljebb tájé­koztató jellegűek, a hatóság ezeket támogató adatnak tekinti, de az ily igazolások nem bírnak a külvilággal szemben bizonyító erővel, azaz köz­okirati jelleggel. — Ennek a megállapításnak nem mond ellent az a tény, hogy valótlan tartalmú igazolások esetén a házmegbízottak, mint az említett szabályrendelet 15. §-a értelmében hivatali ténykedésük közben a büntető­törvényszék alkalmazása szempontjából az 1940. évi XVIII. t.-c. 3. §-a alá tartozó közhivatalnokok, valótlan tartalmú igazolások esetén mint köz­hivatalnokok felelősek a hatóságokkal szemben. Minthogy pedig G. Antal vádlott H. József vádlott kérésére B. István »tömbbizalmi« (helyesen : házmegbízott) nevében oly értelmű igazolványt készített, mely azt igazolta, hogy G. Józsefnó és három gyermeke H. József vádlott háztartásában él, oly (valótlan tartalmú) igazolást állított ki, mely a fentebb mondottak értelmében nem tartozott a házmegbízottak hatás­körébe, mert ezt a tényt csak az elöljáróság által kiállított hatósági igazol­vánnyal lehetett volna joghatályosan igazolni, a G. vádlott által kiállított igazolvány tehát közokirat jelleggel nem bírt. De nem valósítja meg a vádlottnak cselekvősége a Btk. 400. §-ában meghatározott közokirathamisítás tényelemeit sem, mert a G.-családnak juttatott élelmiszerekkel és ruházati cikkekkel a gyár szabadon rendelke­zett, a hatósággal elszámolni nem tartoztak, az igényjogosultak neve és a juttatások kizárólag a gyár nyilvántartásában szerepeltek, ezek semmiféle hatósági nyilvános könyvbe vagy közokiratba nem vezettettek be. VizsgálatAárgyává tette ezek után az ítélőtábla azt is, hogy G. Antal vádlott cselekménye nem meríti-e ki a Btk. 401. §-ában meghatározott magánokirathamisítás tényálladéki alkotó elemeit. Az ítélőtábla azonban ezt a kérdést is tagadólag döntötte el, mert • magánokirathamisítás csak akkor áll fenn, ha a hamisított okirat önmagában is és magával az aláíróval szemben alkalmas joghatások kiváltására, ami a vádbeli esetben nem áll fenn, ezért a vádlött által kiállított irat büntetőjogilag csak mint a fondor­lat eszköze értékelhető. B. III. 6613/1946. — 1948 július 3.

Next

/
Thumbnails
Contents