Auer György (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár. Népbírósági Döntvénytár. Új folyam, I. kötet 1946-1947 (Budapest, 1948)

uralmi rendszertől származzanak, illetve azzal szerves kapcsolatban álljanak, mert csak az ilyen hatalmi eszközök saját céljaira való felhasználásával elkövetett szemérem, vagyon vagy személyes szabadság elleni bűncselek­mény képez népellenes bűntettet. A fasiszta és a demokrácia ellenes uralmi rendszer hatalmi eszközeinek felhasználása tényálladékának tehát valóban létezőnek és tényállásképpen megállapíthatónak kell lenni. Igaz, hogy az ügyben megtartott főtárgyalás során merült fel adat arra, miszerint a vádlottak által megvalósított bűncselekmények egy részének elkövetésénél az ismeretlen helyen tartózkodó : N. S. — akinek személyi adatai sem állanak rendelkezésre — nyilas karszalagot viselt, hogy egyes vádlottak részére hamis nyilas igazolványt készítettek, hamis házkutatási nyilt parancs felmutatásával követték el a bűncselekmények egy részét, •ámde ezek a körülmények nem alkalmasak a fentebb kiemelt tényálladéki elem megállapítására. A hamis okiratok használásával elért s egyébként is megtévesztő színlelés ugyanis a rendelet határozott rendelkezéseit tekintve nem alkalmas az általános hatásköri szabályokkal szemben kivételesnek tekintendő nép­bíráskodási hatáskör megállapítására, arra pedig nincsen adat, hogy a vádlottak az eljárás alá vont cselek­ményeiket a demokrácia ellenes uralmi rendszer hatalmi eszközeinek fel­használásával követték el. Ezen tényelemek hiányában a vádlottak terhére a népellenes bűntett megállapításának törvényes feltételei nincsenek meg s ezzel kapcsolatosan elesik az azzal való összefüggés lehetősége. (B. IV. 4352/1946. sz. — 1946 szeptember 24.) 87. A 320/1946. M. E. sz. r. 1. §-ánalc a) pontja alapján az eljárás -csak akkor szüntethető meg. ha az a tett, mely miatt a bűnvádi eljárás folyik, bűncselekmény. (320/1946. M. E. sz. r. 1946:1. t.-c. 19. §.) A m. Kúria : az alsóbbfokú bíróságok ítéleteit a Bp. 385. § 1. a) pontjában írt anyagi semmisségi okból aBpn. 33. §. első bekezdéséhez képest megsemmisíti, vádlottat az ellene emelt vád alól a Bp. 326. §. 1. pontja alapján felmenti. Indokolás : A legfőbb államügyész nyilatkozatában azt indítványozta, hogy a m. Kúria az eljárást a 320/1946. M. E. számú rendelet 1. §-ának a) pontja alapján szüntesse meg. 90

Next

/
Thumbnails
Contents