Vajdafy Emil (szerk.): A magyar kir. Curia mint Semmítőszék összes teljes ülési megállapodásai (Budapest, 1880)

\0 janak, melyre vonatkozással bírnak; azonkívül, hogy az áttekintés megkönnyítessék és a rnű ok nélkül ne bővíttessék, a tárgymutatóba a döntvények indokolása nem lett felvéve, hanem e helyett minden egyes döntvény mellett ki van tüntetve azon lap- és sorszám, a mely alatt az első részben a kérdéses döntvény egész terjedelmében megolvasható. Ezen eljárás eléggé indokoltnak fogja feltüntetni a mű. első részét, mely a döntvények sorrendes gyűjteményét foglalja magában, mert eltekintve ily időrendes gyűjteménynek fejlődéstörténeti érdekességétől, azáltal, hogy a részben terjedelmes indokolások nem lettek minden oly szakasznál, hol a döntvény előfordul, felvéve, elérhetővé lett azon czél is, hogy a mű lehetőleg karcsú kötet alakját öltse. Végül a tartalomjegyzék a tárgymutatónak repertóriumát is képezi, melynek segélyével a polg. törv. rendtartás egyes fejezeteire, vagy egyéb törvényekre vonatkozó döntvények könnyen felüthetők. Budapesten, 1880. évi június hóban.

Next

/
Thumbnails
Contents