Pataky Gedeon (szerk.): A m. kir. közigazgatási bíróság illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye. 1879-1931 (Budapest, 1932)

V. — örökl. ill.-re befolyással levő ajándékozások. lés következtében a társtulajdonos testvérek illetménye növekedett s a vagyonátháramlás rájuk történt. Helyes tehát amaz eljárás, mely szerint az összeg- szerint különben sem vitás illeték a társ­tulajdonos testvérek terhére lett előírva. 1020. sz. ejh (1911). Az öröklési illetékre befolyással %evö ajándékozások. (69. §.) Ha az öröklési illeték alá eső vagyonhoz számítandó szerzemények ajándékozása után az illetéket papírkoronában szabták ki, az örök­lési illeték kiszabása pedig már aranykoronában történik, a kisza­básnál csak az képezheti vizsgálat tárgyát, hogy a hozzászámítás folytán az öröklési illeték kulcsa fokozódik-e vagy sem. Ameny­nyiben nem fokozódik, az ajándékozási illetékkel már megrótt va­gyontárgyak után öröklési illetéktöbblet követelésének nincs helye. Az öröklési illeték kulcsai két irányban fokozatosak. És pedig: az örökhagyó és az örökös között fennállott rokonsági viszony és az öröklött vagyon értékéhez képest. — Az érték szerinti fokozatos­ságra való tekintettel az 1920:XXXIV. tc. 69. §-a szerint az örök­hagyónak öröklési illeték alá eső vagyonához kell számítani a többi között az olyan ajándékozást is, amelynél az ajándékozott tárgy haszonélvezetét a maga számára haláláig fenntartotta. — A hivat­kozott törvényszakasz második bekezdése szerint azonban, ha az ajándékozás után az ajándékozási illeték már kiszabatott, esetleg befizettetett, azt az öröklési illetékből le kel,l vonni, illetve abba be kell tudni. — Minthogy az öröklési illeték kulcsai az ajándékozási illeték kulcsaival egyenlők, — az ajándékozási illeték levonhatásá­ból, illetve beszámíthatásából okszerűen folyik, hogy az ajándé­kozott vagyontárgy értékének a hagyatéki vagyonhoz való hozzá­számítása csupán az öröklési illeték kulcsának fokozása szempont­jából történhetik, vagyis az ajándékozott vagyontárgy értékére eső öröklési illeték, az ajándékozási illeték levonása után nem rúghat többre annál a különbözetnél, amelyet a hozzászámítás folytán fo­kozódott öröklési illetékkulcs eredményez. — A fentebb hivatkozott törvényszakaszban előírt jogszabálynak alkalmazása éppen az öröklési ós ajándékozási illetékkulcsok egyenlő voltánál fogva, pénzünk értékének állandósítása, illetve az aranykoronaérték ala­pon való kötelező illetékkiszabás óta — a vagyonértékeknek helyes megállapítása mellett — csupán a fentebb jelzett illetéktöbbletre vezethet. Azonban nem vezet ilyen eredményre akkor, amikor olyan ajándék hozzászámításáról van szó, amely után az illeték az 1924 jul. 1-ét megelőzően papírkoronaértékben szabatott ki ós amely illetéknek az esedékesség, illetve a befizetés időpontjának meg­felelő értékviszonyok szerint átszámított aranykoronaértéke von­118 »

Next

/
Thumbnails
Contents