Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Ötödik folyam (Budapest, 1879)

9(1 41. A mozgósított állami és megyei tisztviselőknek s szolgáknak polg. állásuk után járó illetményeik kiszolgáltatása, illetőleg újból való utalványozása tárgyában. L (A vallás- és közoktatásügyi m. kir. min. 1878. évi oct. 12-én 1068. és decz. 31. 1390. sz. a. kelt körrendeletei.) Minthogy könnyen megtörténhetik, hogy a mozgósítás folytán a hadsereghez hehivott állami és megyei tisztviselők és szolgák a hadi élet eseményei miatt polgári illetményeikről szóló nyugtáikat keUő időben az illető fizető pénztárakhoz be nemküldhetik, s igy a folyó évi augusztus hó 23-kán 802. eln. szám alatt körrendeletem ér­telmében a kormány által részükre biztosított polgári illetményeikről tényleg nem rendelkezhetnek : — a magy. kir. minisztertanács oly czélból, hogy az illetőknek polgári illetményeik felvételét megköny­nyitse, f. évi szeptember hó 27-én elhatározta, hogy a mozgósított állami és megyei hivatalnokok és szolgák polgári illetményei, ameny­nyiben személyesen kiállított nyugtáikat be nem küldik, a fizetési ív felmutatása meUett oly harmadik személyek nyugtáira is kifizettes­senek, a kiket az illetők erre a minisztériumhoz intézett folyamod­ványban, vagy egyéb, — bár a szokásos alakszerűségeket nélkülöző írásbeli nyilatkozatban, illetve levélben meghatalmazottukul kije­lölnek. Mivel továbbá előfordulhat az is, hogy valamely mozgósított hivatalnoktól vagy szolgától a legközelebbi általa még fel nem vett fizetési havi részlet lejárta napjáig sem nyugta, sem meghatalmazás nem érkezik : ily esetben a viszonyok megvizsgálása után kivételesen megengedhető, hogy az egy havi illetményeknek megfelelő járandó­ságaik, de csak egy ízben, azon családtagnak vagy rokonnak is kiszol­gáltassanak, a kiről az illető mozgósított tisztviselő vagy szolga gon­doskodni tartozik, vagy a kiről az illetőhöz való különös viszonyánál fogva az vélelmezhető, hogy az illetményeknek neki való kiszolgálta­tása a fizetés felvételére jogosult hivatalnok vagy szolga jóváhagyásá­val találkozik. Oly czélból pedig, hogy az államkincstár a mozgósított tiszt­viselők és szolgák illetményeinek kifizetésénél lehetőleg megóvassék

Next

/
Thumbnails
Contents