Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Ötödik folyam (Budapest, 1879)

192 115. Községi (kör-) orvosok által kiállított bizonyítványok közhitelű szakértői lelet gyanánt el nem fogadhatók. (Magy. kir. honvédelmi min. 1879. évi márcz. 6-án 8571. sz. a. kelt rendelete.) Némely hatóságok közigazgatási bizottságai a hadköteles kor­ban levő, vagy ezen kort még el nem ért ifjak részére kért kivételes nősülési engedély tárgyában benyújtott kérvények első fokú elintézé­sénél aként járnak el, hogy midőn érdekelt felek, a családanya, vagy más a családhoz tartozó nők munkaképtelenségével igazolják a kért engedély szükséges voltát: a községi (kör-) orvosok által az illető nők egészségi állapotáról kiállított bizonyítványokat oly érvényüeknek ismerik el, mint a hatósági tiszti orvosi látleleteket s ennek folytári az ügy érdemében hozott határozatokat leglényegesebb részében az említett községi (kör-) orvosi lelettel támogatva s hivatkozással az 1878. évi XIV. t.-cz. 145. szakaszára terjesztetik fel hozzám végérvé­nyes eldöntés végett. Ezen eljárást szabályszerűnek, a közig, gyakorlattal megegye­zőnek el nem ismerhetem, mivel a községi (kör-) orvosok által kiállí­tott ily bizonyítványoknak közhitelű szakértői lelet gyanánt lehető elfogadására jogalapot sem az idézett törvényszakasz, sem a községi orvosok hivatali állása, sem a fennemlitett ügy természete nem szol­gáltat. Midőn ugyanis a fennidézett törvényszakasz a községi (kör-) orvosok közegészségügyi teendőit elősorolja : ez által tüzetesen kije­löli a határvonalat, a meddig ezen orvosok önálló működési köre ter­jed s a községi egészségügyi teendőken tul nemcsak fel nem jogosítja őket, tisztán szakügyekben a hatósági tiszti orvosokkal egyenlő érvé­nyű leletek felvételére, sőt az idézett törvényszakasz végső pontja a községi orvosokat tisztán szakügyekben a járási orvosokkal való érint­kezésre utalja; egyszersmind a 155. szakasz első pontja a járási tiszti orvost rendeli ki, annak világos jeléül, hogy orvosi szakügyekben köz­hitelességgel csakis a tiszti orvosok vannak felruházva. A mi pedig a nősülési kivételes engedélyezést közelebbről illeti, ezek azon kedvezmények sorába tartoznak, melyeket a törvény külö­nös családi tekintetekből a hadköteles egyének részére biztosított 8

Next

/
Thumbnails
Contents