Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Negyedik folyam (Budapest, 1879)

45 A birói illetékesség ellen emelt alperesi kifogásnak hely adat­ván, felperes keresete megszüntetik ; mert a tárgyalás folyama alatt kiderült, hogy felperes ugyanazon jószágban kerekes, melyben alperes gazdatiszt, s igy a szolgálati viszonynál fogva ennek alárendeltje, jól­lehet a hivatkozott cselédtörvény csak a gazda és cseléd közt felmerülő vitás kérdéseket helyezi a szolgabirói eljárás alá, — mindazonáltal tekintve, hogy egy jószágbeli gazdatiszt, hol a valóságos tulajdonos mint gazda még csak közelben sincsen, shol az alárendelt személyze­tet a tiszt fogadja és fizeti, ép oly viszonyban áll alárendeltjei felett, mint a gazda cselédjei felett, — a cselédtörvények értelmében jelen kereset nem kisebb hatalmaskodás, hanem szolgabirói eljárás tár­gyát képező cselekmény lévén, az alperes által a birói illetékesség ellen emelt kifogásnak helyet adni, és felperes keresetét megszüntetni kellett. Ezen végzés ellen felperes folyó évi april 26-án 1579. sz. alatt semmiségi panaszt adott be. A m. kir. Curia, mint semmitőszék, a semmiségi panaszt el­vetette ; mert alperes mint gazdatiszt az 1876. évi XIII. törvczikk 3-dik §-a értelmében cselédnek nem tekinthető, s minthogy oly jószágon teljesiti gazdatiszti szolgálatját, hol a távollévő birtokost a reá bizott gazdaság körül helyettesiti, s ennek kötelességeit a szerződött cselédek irányában teljesiti, főkép a cselédbért is kiszolgáltatja, mit felperes nem vont kétségbe, a felperes mint cseléd s alperes mint gazdatiszt között támadt jelen viszály elintézésére, illetve a törvény rendeletei áthágása esetében törvényszerű megtorlásra, az idézett törvény 115. §. értel­mében az első fokú közigazgatási hatóság lévén illetékes, az illetőségi végzés ellen beadott semmiségi panasz elvetendő volt. 214. Az 1874 évi XXXIII. t.-cz. 2-dik §-a alapján a régi jogon gyakorolt és a válasz­tói névjegyzékben bennfoglalt egyéntói a választási jog a fennebbi törvczikk 12-dik §-a alapján többé meg nem tagadható. (1878. augusztus 14-én 271. sz. a. hozott határozat.) L . . . . Lajos kisendrédi földbirtokos a választók névjegyzékébe leendő felvétele iránti felszólamlásával Bars megye központi választ-

Next

/
Thumbnails
Contents