Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Negyedik folyam (Budapest, 1879)
133 átviendő, ezen átvitel azonban a «Jegyzet» rovatában határozottan megemlítendő. Azon ügy nagy fontosságánál fogva, melynek a jelen rendeletben előirt havonkénti kimutatások szolgálnak, feltétlenül szükséges, hogy azok a legnagyobb pontossággal szerkesztessenek, és kellő időben beterjesztessenek, miért is ezennel kijelentetik, hogy az e tekintetben tapasztalt minden hanyagság pénzbirsággal fogna fenyittetni. Netáni félreértések kikerülése végett megjegyeztetik végre, hogy a havonkénti áru-forgalmi kimutatásokra vonatkozó szabályok jelen rendelet által nem érintetnek. Budapesten, 1878. július 24-én. Pénzügyigazgatóság. Vámhivatal. Kimutatás az adó-visszatérítés fentartása mellett 18 évi hóban a vámvonalon át külföldre szállított czukormennyiségekről és azok után járó adóvisszatéritmények összegeiről. 2 -p "o fa A ezukorki vitelről vezetett jegyzéklajstrom A kivitt ezukor mennyisége A tényleges kilépés napja Az utalványozott adóvisszatéritmény összege Az adóvisszatérités utalvány Jegyzet 2 -p "o fa A ezukorki vitelről vezetett jegyzéklajstrom 11. osztály szerint 9 forint 10 krral II. osztály szerint 11 forint 18 krral A tényleges kilépés napja Az utalványozott adóvisszatéritmény összege Az adóvisszatérités utalvány Jegyzet 2 -p "o fa tételszáma kelte j sporco nettó sporco nettó A tényleges kilépés napja Az utalványozott adóvisszatéritmény összege Az adóvisszatérités utalvány Jegyzet 2 -p "o fa tételszáma kelte kilóg ramban A tényleges kilépés napja fit kr. kelte száma Jegyzet Összesen Ehhez a í. évi aug. 1-től a megelőző hó végéig számított eredmény összesen Összesen Ehhez a í. évi aug. 1-től a megelőző hó végéig számított eredmény összesen