Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Negyedik folyam (Budapest, 1879)

115 tatni, melynek folyó számát kapják, a kifizetésnél pedig az előirt óvatossággal kell eljárni, hogy a kifizetendő összegek illetéktelen kezekbe ne kerüljenek. Budapesten, 1878. augusztus 17. 249. A hadköteles állami és megyei tisztviselők és szolgák személyi és szolgálati viszonyainak szabályozása tárgyában. (A vallás és közokt. magy. kir. miniszter 1878. évi aug. hó 23. 802. eln. sz. a. kelt körrendelete.) A hadsereg egy részének, mozgósítása alkalmából a hadköteles / és tényleges katonai szolgálatra behivott állami és megyei polgári tisztviselők és a szolgaszemélyzet irányában, ezen katonai szolgálatuk tartama alatt, ugy személyi mint szolgálati viszonyaik tekintetében követendő eljárásra nézve addig is, mig a törvényhozás e részben intézkednék, a m. kir. minisztertanácsnak f. évi július hó 17-én kelt határozata alapján következők rendeltetnek: 1. az állam vagy megye szolgálatában álló polgári tisztviselő vagy szolga, a mozgósitás folytán teljesitendő tényleges katonai szol­gálat tartama alatt hivatalát és állását magtartja, e szolgálat sem a magasabb állásra való kinevezést vagy megválasztatást, sem az ezzel járó illetmény élvezetét nem akadályozza, sem a magasabb fizetési fokozatba jutásra nézve meghatározott szolgálati időt nem szakitja meg. 2. Mozgósitás esetében tényleges katonai szolgálatra behivott állami és megyei polgári tisztviselők vagy szolgák mindaddig, mig a a legénység állományához tartoznak összes, — a nyugdíjazás vagy ellátásnál számításba vehető illetményeik, — a gyakornokok pedig teljes segélydijaik élvezetében meghagyatnak. Kinek neje vagy gyermeke van s háztartást visz, minden nem terhes illetményeit is húzza; ellenben családja a katonai illeték sza­bályzat nyújtotta ellátásra igénynyel nem bir. E kedvezményben egyedül azok nem részesülnek, kik a törvé­nyes egy évi vagy ennél hosszabb időtartamú tényleges katonai szol­gálatukat ki nem töltötték. 3. Ha az állam vagy megye szolgálatában álló egyén, katonai 8*

Next

/
Thumbnails
Contents