Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Negyedik folyam (Budapest, 1879)
108 33. §§-aiban előirt eljárás szerint, hajtandók be, mennyiben pedig ezen behajtás az erre hivatolt alsóbb hatóság által, megtagadtatik, annak eszközlése iránti intézkedésre a közigazgatási felsőbb hatóságok vannak hivatva ; e szerint a végrehajtási kérvény mellett felmutatott egyezség alapját képező perügy, mely a közjegyző hátralékos fizetésének behajtására irányul, a közigazgatási ut kimeritése előtt helytelenül lett birói uton folyamatba téve, s ez okból nemcsak hogy a helytelenül meginditott eljárás folyamában létrejött egyezség birói végrehajtás alapjául nem szolgálhat, s ekként a végrehajtás elrendelése megtagadandó, hanem egyszersmind, tekintettel arra, hogy a ptrs. 297. §. pontjának esete forog fenn : az egész előző eljárás is a ptrs. 304. §. alkalmazásával megsemmisitendő volt. 244. A kiskornak iparüzlietési jogának terjedelme. (Földm. ipar- és kereskedelemügyi m. k. minist. 1878. évi. szept. 5-én 19.912. sz. a. kelt körrend.) A kiskorúak iparüzhetési jogának terjedelme az 1872. VIII. t.-cz. 2., 23. és 24. §§-okban akként van megállapitva, hogy a kiskorúak tekintet nélkül a minimalis korra, önálló ipart az atya, a gyám vagy gyámhatóság beleegyezésével megkezdhetnek, illetőleg a 23. §. értelmében egy már fennálló üzletet fenntarthatnak, mindkét esetben a 24. §-ban előirt üzletvezető álhtása szükségeltetvén. Az ipartörvény fentebbi határozmányai az 1877. XX. t.-cz.-ben foglalt gyámügyi törvény 5. §-a, — továbbá a 20. §. bj és 113. §. 6. pontjai, — valamint a 271. §. által is érintetvén, a kiskorúak iparüzhetési jogának terjedelme némi módosulást szenvedett. Ugyanis a 18. évet betöltött azon személyek, kik az 1877. XX. t.-cz. 4. §-a értelmében, a gyámhatóság általi nagykorúsítás folytán teljeskoruakká válnak, és a 18. évet betöltött azon személyek, kiknek az atya, illetőleg gyámnak gyámhatóságilag jóváhagyott beleegyezésével iparüzhetée megengedtetvén, ez által az 1877. évi XX. t.-cz. 5. §-a értelmében teljeskoruakká válnak, az ipartörvény 2. és 24. §-ai alól kitétetvén, és az 1. §. határozmányai alá helyeztetvén át, mint teljeskoruak ipart és kereskedést önállólag gyakorolhatnak. Mennyiben továbbá az ipartörvény 2. §-a a kiskorúak ipargya-