Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Harmadik folyam (Budapest, 1878)
213 • egyenlíthető különbözetek a kezelési (akkor 16 havi) pótkimutatás«ban kellően indokolandók, és az észrevételi hasábban részletesen «kimutatandók.» Ezen intézkedésnek azonban a kivánt eredménye legalább azon mérvben, a mint az várható volt, nem következett be, mert a mint az állami számvevőszék azóta is évenkint, és legutóbb az 1876-ik évi pótkezelési kimutatásoknak, az állami zárszámadások összeállítása czéljából az ugyanazon évi utalványozási jegyzékekkel történt öszszehasonlitásánál sajnosán tapasztalta, a különbözetek az emiitett kétrendbeli kimutatásokban fölvett egész évi összegeknél jelenleg is előfordulnak, s a jobbára hiányzó felvilágosító észrevételek nélkül csakis a zárszámodások elkészítésének tetemes késleltetésével lettek volna kiegyenlíthetők. Minthogy e szerint az érintett «utmutatás» 8-ik pontjában foglalt, fönnebb szószerint idézett intézkedés, mely szerint a kérdéses különbözetek a pótpénzkezelési kimutatásokban indokolandók, és részletesen kimutatandók, eredményében nem mutatkozik kielégítőnek, másrészt pedig az állami számvevőszéknek súlyt kell fektetni arra, miszerint a pótkezelési kimutatások (részletes zárszámodások) és az utalványozási jegyzékek évi összegei teljesen egyezzenek, illetőleg a fenforgó különbségek tüzetesen és részletesen tudomására jussanak, nemcsak azért, hogy a számvevőségi közegek könyvelése hatályosan ellenőrizhető legyen, hanem különösen azon okból is, hogy az állami zárszámadás minden tételét tökéletesen megbízható adatok alapján állíthassa be, — módozatról kellett gondoskodni, a melynek alkalmazása és szigorú keresztülvitele mellett mindezen czélok valósithatók legyenek. Az állami számvevőszék erre nézve azon megállapodásra jutott, hogy a többször emiitett különbözetek csupán csak formaszerü kiegyenlítés, keresztülvezetés által enyésztethetők el s hogy ez számadási rendszerünkkel megegyezően legczélszerübben maguk az utalványozási és megszünteési jegyzékek utján történhetik; azaz: ha elrendeltetik, hogy a számadási év végén (tehát a pótkezelési időszak után) a két számviteli kimutatás évi előírási, illetőleg utalványozási összegei között netalán mutatkozó különbözet, az évi pótpénzkezelési kimutatással (részletes zárszámadással) egyidejűleg az állami számvevőszékhez megküldendő pótutalványozási és pótmegszüntetési jegy-