Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Harmadik folyam (Budapest, 1878)

135 munkaszaporitást okoz, a mennyiben ily esetekben a közigazgatási bizottság határozatai különben is mindig jóváhagyandók. Budapesten, 1878. január 13-án. 71. A tisztviselők illetményeinek adóvégrehajtás utján való lefoglalása iránt. (M. kir. pónzügyniinist. 1877. évi 60.364. sz. a. kelt rendelete.) A ministertanács mult évi deczemberhó 12-én tartott ülésében hozott határozata szerint a fizetések, nyugdijak és egyéb illetményekre vezetendő végrehajtás korlátozásáról szóló 1876. XXXI. törvényezikk hatálya az adóvégrehajtásokra is csak ugy kiterjed, mint a birói vég­rehajtásokra. Utasittatnak tehát a kir. adófelügyelők, hogy az állami, tör­vényhatósági és községi szolgálatban lévő tisztviselők és hivatalnokok, egyházközségi lelkészek és segédlelkészek, állami, községi és felekezeti nyilvános tanintézeteknél alkalmazott tanárok, tanitók és tanitónők, a véderőhöz tartozó személyek, hivatalszolgák, börtönőrök, közhasz­nálatra szolgáló gőzmozdonyu vasutak hivatalnokai és szolgái, végül a nemzeti szinháznál alkalmazott igazgatósági, művezetési és gazda­sági tisztviselők, drámai és operai magánszereplők rendes fizetésére, illetőleg várakozási illetékére, személyes (működési) és kárpótdijaira, valamint az emiitett személyeknek, vagy ezek özvegyeinek nyugdi­jaira, vagy kegydijaira, úgyszintén a nyugalmaztatás folytán járó személyes pótdijakra, valamint a lelkészek aggastyáni fizetéseire, az 1876. XXXI. törvényczikk korlátozása szerint vezettessenek adóvég­végrehajtást s minden olyan esetekben, midőn az ekként lefoglalható fizetés egy havi részlete az összes adótartozást nem fedezné, a végre­hajtást az illető tisztviselő egyéb követeléseire, ingóságaira s esetleg ingatlanságára terjeszszék ki. Magától értetik egyébiránt, hogy itt csak oly adótartozásokról van szó, melyeket az illető tisztviselő fizetésén kivüli jövedelmei után tartozik fizetni; e szerint a fizetése után kirovott s netán hátralék­ban maradt adók annak fizetéséből feltétlenül levonandók. Budapesten, 1878.}'anuárhó 14-én.

Next

/
Thumbnails
Contents