Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Harmadik folyam (Budapest, 1878)

107 miatt háromszoros összegben kirovandó felemelt illetékek elengedésé­nek vagy mérséklésének helye nincs. 18. §. A kisebb polgári peres ügyekben eljáró biróságok, illető­leg az arra rendelt közegek a jelen szabályrendeletben megállapított bélyegilletékek megrövidítéséről leletet fölvenni, s azt az illetékes királyi pénzügyigazgatóságnak megküldeni tartoznak. Ha ezen, vagy a bélyegjegyek keresztülirása, illetőleg átbé­lyegzése iránti kötelességüket elmulasztják, ezen mulasztásaikért felelősséggel tartoznak, s a mennyiben a felektől be nem hajthatók, a kiszabott (fölemelt) bélyegilletéket megfizetni kötelesek. Ezenfelül a mulasztással terhelt hivatalos személyek az őket terhelő mulasztás miatt, a pénzügyigazgatóság által esetről-esetre 1—10 forintig terjedhető pénzbirsággal rovandók meg. Az érdekelt hivatalos személy a pénzügyigazgatóság határoza­tát 15 nap alatt, s birtokon belül, a pénzügyminiszterhez felebbezheti. 19. §. Az ezen rendeletben foglalt szabályok mikénti foganato­sításának ellenőrzése szempontjából, a kisebb polgári peres ügyekben eljáró biróságok irattárait a pénzügyminiszter időről-időre kikülclendö biztosai által megvizsgáltatja. 20. §. Jelen rendelet folyó évi márczius hó 1-én lép hatályba. Kelt Budapesten 1878. évi február hó 5-én. 4. A választási törvény 38. §-a megengedi, hogy az ott szabályozott föltételek mellett az illető más választókerületben irathassék be választóni mint a mely­ben lakása van, ha a választó ebbeli kivánságát nyilvánítja; az ily kivánat kijelentése azonban szükségtelenné válik, ha a választók névjegyzékebe kí­vánsága kijelentése előtt már felvéve lett s nem igazoltatott, hogy felebbezö az ottani községi illetékesség alá már nem tartoznék, avagy hivatala s állásá­nál fogva ez idő szerinti tartózkodási helyén is a névjegyzékbe felvétethe­tett volna. (1877. nov. 24-én 181. sz. a. hozott határozat.) P. József budapesti lakos az ómoroviczai választó-kerület ösz­szeiró küldöttsége által az állandó választói névjegyzékbe felvétetett ugyan, azonban a Bácsbodrogh vármegye központi választmánya által 1877. évi september 1-ső napján 14. sz. a. hozott határozattal azon indokból rendeltetett kitöröltetni; mert az 1874. évi XXXIII. törv.

Next

/
Thumbnails
Contents