Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Második folyam (Budapest, 1877)

118 Miről közigazgatási bizottságát .... jelentésére vonat­kozólag tudomás és miheztartás végett azzal értesitem, mikép a fen­nebb emiitett fegyelmi szabályzat érvénye nemcsak a választott, ha­nem az 1876. évi 28. t. cz. 9. §-a értelmében hivatalos állásuk folytán községi iskolaszéki tagokul meghivandó egyénekre is kiterjed és pedig annyival inkább, mivel az 1868. évi 38. és 1876. évi 28. törvényczik­kek értelmében a választott és hivatalbóli községi iskolaszéki tagokat egyenlő jog és kötelesség illetvén meg, szükségkép következik, hogy a jogaik és kötelességeik szabályszerű gyakorlására, illetőleg pontos tel­jesítésére irányuló fegyelmi eljárás tekintetében sem lehet a választott és hivatalbóli községi iskolaszéki tagok közt különbséget tenni. 252. Azon zsidó iskolák, melyekben kizárólag héber (vallás) tantárgyak taníttat ­nak, az illető rabbi felügyelete alatt állván, ezek irányában sem a kir. tanfel­ügyelöknek, sem a törvényhatósági közigazgatási bizottságoknak beavatkozási jognk nincs. Ha azonban ezen iskolákban világi tantárgyak is taníttatnak, mint zngiskolák bezáratandók. (A vallás- és közoktatásügyi m. kir. min. 1877. évi aug. 2i-én 20521. sz. a. kelt intézménye.) Előfordult azon eset, hogy a kir. tanfelügyelő ajánlatára a tör­vényhatóság közigazgatási bizottsága által a zugiskolák bezáratása határozatilag elrendeltetvén, ezen határozat foganatosítása alkalmá­val nem csupán a szó szoros értelmében vett zugiskolák zárattak ber hanem azokkal együtt az izraelita hitoktatásra szolgáló s az 1868. 38. t. cz. hatályán kivül eső héber tanodák is. Miután pedig az autonóm hittörvényhü zsidó hitfelekezet szá­mára felsőbbleg jóváhagyott és az 1871. évi november 15-én 26.915. b) ha iskolaügyre vonatkozó s a törvényhatóság, illetőleg a kormány által nyilván vagy hallgatólag még helyben nem hagyott vagy megmásított olyan határozatot, vagy szabályrendeletet hajt végre, mely felsőbb jóváha­gyás előtt végre nem hajható. Ilyen esetekben a községek rendezéséről szóló 1871. évi XVIII. tör­yényczikk módosítását és kiegészítését tartalmazó 1876. V. törvényczikk értelmében intézkedik.

Next

/
Thumbnails
Contents