Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Második folyam (Budapest, 1877)

113 ségi nyilvántartóságnál mutattatnak be: ezen esetben, szolgálati alkalmaztatásuk kezdetéig, a gyalog közlegénynek béke-láb szerinti illetményeiben részesülnek. Azon esetre pedig, ha az ily egyének, felsőbb rendelet folytán, már behivatásuk alkalmával, havi fizetéssel ellátott állomásokra való szolgálattétel végett jelöltetnek ki, a szolgálat megkezdésének, illető­leg a szolgálati helyre való elutazásuknak napjától fogva, a megfe­lelő tényleges szolgálati illetékek élvezetébe lépnek. Azon védkötelesek, a kik a fentebbiek szerint kincstári ruhá­zatra birnak igénynyel, rövid ideig tartó alkalmazás esetében, s átalá­ban, ha ezt a katonai, illetőleg honvédségi hatóság czélszerünek és megengedhetőnek véli, a kincstári ruházat helyett, naponként az ötszörös ruhakoptatási átalány erejéig terjedő kárpótlásban részesít­hetők, és szükség esetében egyes ruhadarabokkal is segélyezhetők. 15. A szolgálatból való kilépés alkalmával, azon védkötelesek, a kik, a tartózkodásuk helyéül szolgáló vármegyének, vagy kerület­nek, illetőleg hadkiegészítési kerületnek határain belül voltak alkal­mazva, közvetlenül elbocsátandók. Ellenben az ezen határokon kivül és tul alkalmazott egyének, ha ugy kivánják, azon hadkiegészítési csapathoz, esetleg m. kir. hon­véd pótcsapat-parancsnoksághoz, és osztrák cs. k. honvédségi nyilván­tartósághoz szállitandók el, a melynél (10 pont) be voltak mutatva. Máshová való visszaszállításnak csak akkor lehet helye, ha ez által nem háramolnak nagyobb költségek a közös hadügyi javadalom terhére. Felhívom tehát a törvényhatóság közönségét: hogy ezen sza­bályokat, saját területén, kellőleg tegye közhírré, s tisztviselőit, és a községek elöljáróit, ezekhez képest utasítani ne késsék. Kelt Budapesten 1877. évi szeptember hó 4-én. 246. Az állami tanintézetekben az izraelita tannlók az előadások látogatásától mely napokon mentendők fel. (A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister f. évi jan. 3-án 28.769. 1876. sz. a. kiadott rendeletei Az állami s a tankerületi főigazgatóság felügyelete alatt álló hitfelekezeti és községi középtanodákban az izraelita tanulók az elő­adásokon való megjelenéstől fölmentendők: KuzigaEg.Dyntv.il. 8

Next

/
Thumbnails
Contents